Átlőttek Irakból Szaúd-Arábiába

Irakból kilőtt lövedékek csapódtak be a Szaúd-Arábia északi részén fekvő Arar város területén, a két ország közötti határ közelében. A támadásban senki nem sérült meg, de az eset rávilágított arra, hogy Rijádnak fel kell készülnie a komolyabb határvillongásokra, főleg most, hogy a hétvégén a jemeni-szaúdi határ közelében szintén összecsapások zajlottak. 

“Helyi idő szerint 13 óra 40 perckor három lövedék csapódott be egy lakókomplexum közelében” – közölte a szaúdi határőrök szóvivője. A hatóságok vizsgálatot indítottak a határincidens részleteinek felderítésére. Később az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a támadásért, és fényképeket tett közzé az interneten.

Ez már nem az első határvillongás volt Szaúd-Arábia határain. A hétvégén a jemeni al-Kaida emberei megpróbáltak átszökni a szomszédos Szaúd-Arábiába is, ám a hatfős csapat tagjai közül hármat megöltek az általuk megtámadott határátkelőhelyen, egy negyediket pedig később sebesülten fogtak el. Kettejüknek sikerült áthatolniuk a határon, és bejutottak egy kormányzati épületbe is Szaúd-Arábia déli részében, de ott felrobbantották magukat, mert a biztonsági erők bekerítették őket. A támadásban senki nem sérült meg.

Az idős szaúdi uralkodó, II. Abdulláh a múlt héten magasabb készültségbe helyezte a hadsereget és körülbelül harmincezer katonát csoportosított át az iraki-szaúdi határ mellé. Az Iszlám Állam ugyanis bejelentette, hogy Szaúd-Arábia szintén célpontja a kalifátusuknak, mivel a “magállamba” beletartoznának az észak-szaúdi területek is, valamint sok dzsihádista bosszút esküdött Rijád ellen azért, mert márciusban betiltották az Iszlám Állam Irakban és Levantéban (ISIL), nevű terrorszervezetet és akik nem tértek vissza Szaúd-Arábiába, elvesztették az állampolgárságukat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez