Vérfürdő a bordélyban: több mint 30 halott

Bagdadban 34-re nőtt a halálos áldozatok száma az után a támadás után, amelyet fegyveresek követtek el egy társasház bordélynak használt lakásai ellen. A nőket hangtompítós fegyverrel végezték ki,  akárcsak a futtatójukat.

Több mint 30 halott, túlnyomó többségük nő. Egy olyan házban végezték ki őket, amelyről a környékbeliek mind tudták, hogy prostituáltak dolgoztak benne. Körülbelül 60-an. Az ajtón feliratot hagytak a támadók: ez minden prosti végzete.

Az épületet még szombaton éjjel rohamozták meg a fegyveresek: egyelőre nem tudni, hogy kik. Az AFP szerint a helyszínen készült fotók szisztematikus vérengzésről árulkodnak. Az egyiken két férfi áldozat szerepel, a kezük hátul összekötve, vértócsában fekszenek. A rendőrök szerint az egyik a futtató, a másik pedig az ő egyik felhajtója.

Egy másik képen öt lekuporodó és összebújó nő holtteste látható egy fürdőszobában: a csempéken vérfoltok, a kő úszik a vérben, a nők láthatóan kétségbeesetten próbáltak elrejtőzni támadóik elől.

De a szobákban is vérfürdőt rendeztek a fegyveresek: ott élénk színű és fekete ruhába öltözött nők holttesteit találták a rendőrök. Volt, aki a konyhaszekrényben próbált elrejtőzni, de ő sem kerülhette el a sorsát.

A rendőrök azt mesélik, hogy amikor kiérkeztek, a vér már a lépcsőkön folyt lefelé.

Afölött, hogy a házban bordély működött, szemet hunytak a hatóságok – állítják a szomszédok. Akik szerint a futtató a környék nagyhatalmú embere volt, és éveken át lefizette a rendőröket és a katonákat.

Az ilyen “büntetőakciók” nem ritkák Zajunában, az iraki fővárosnak abban a kerületében, ahol a mostani támadást is elkövették – írja a francia hírügynökség. De ennyi halottja még egyiknek sem volt. Hogy kik voltak a terepszínű ruhába öltözött fegyveresek, akik megrohanták a házat és a vérfürdőt rendezték, egyelőre nem világos. A hatóságok állítólag síita milicistákra gyanakszanak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez