A képviselőm neve: Senki

A világ legnagyobb demokráciája elismerte az emberek jogát a teljes politikai rendszer elleni szavazásra. Indiában immár lehet senkire sem  szavazni. 

Az indiai legfelsőbb Bíróság ítélete szerint ezután a választásokon joguk lesz elutasítani az összes jelöltet az indiai választópolgároknak. A szavazógépeken ugyanis lesz “egyik jelöltet sem támogatom” gomb. A bíróság elnöke P Sathsivam szerint ez csak tovább fogja erősíteni az indiai demokráciát, hiszen a választóknak újabb jogot ad – a demokrácia pedig a választás szabadságáról szól. Hozzátette, jó eszköz lehet ez a választók kezében, hogy rendszerszerű változásokat érjenek el, és kiszűrjék az alkalmatlan jelölteket, ha a negatív szavazással gyakorolnak nyomást a pártokra.

Az ötletet egy civil mozgalom vetette fel még 2009-ben, majd magáévá tette a – független – Választási Bizottság. Felhozták érvként, hogy ilyen rendszer több helyen – 12 országban, köztük olyan jeles demokrácáikban, mint Finnország vagy Franciaország – van érvényben. A kormányzat nem támogatta az indítványt – azzal érveltek, a választásokon választani kell, és nem visszautasítani a jelölteket. A bíróság azonban azzal érvelt, a parlamenti képviselőknek is megadatik a jog, hogy tartózkodjanak a szavazástól, így ezt a jogot az őket megválasztó polgároktól sem lehet megtagadni. A negatív szavazatok ugyanakkor nem fogják befolyásolni az eredményt, hiszen Indiában – akárcsak az új választási törvény szerint hazánkban – a relatív többség dönt, vagyis egy jelöltnek nem kell megszereznie a szavazatok több, mint felét ahhoz, hogy képviselő legyen. 

A szubkontinens legnagyobb országát méltán nevezik a világ legnagyobb demokráciájának – jó fél milliárd indusnak van szavazati joga. Ők választják meg az 550 tagú Lok Sabhát, az alsóházat (két képviselő kivételével – őket az egyre zsugorodó angol-indiai közösség delegálja).  A választás – angol mintára – egy fordulós, és csak egyéni jelöltekre lehet szavazni, nincs kompenzációs lista és pártlisták sincsenek. Mivel az ország hatalmas, és meg akarták őrizni a parlament működőképességét a választókerületeket kellett óriásira méretezni. Egy-egy kerületnek több millió lakosa van. Egy Magyarországnyi terület 3-4 képviselővel rendelkezik. 

A nyelvi, vallási megosztottság, és a hatalmas terület miatt általában sok párt képviselője jut A Lok Sabhába – mégis a függetlenség első évtizedeiben végig az India nemzeti Kongresszus kormányzott. (Ők vannak kormányon ma is.) Az ellenzék vezető ereje, hindu nacionalista (nálunk leginkább talán jobboldalinak mondanánk) Bharatiya Janata Párt (A párt nevét az angol nyelvű indiai sajtóban sem fordítják le, ezért szokás ezen a néven emlegetni, ha megtennénk kb Indiai Néppárt lenne). Az utolsó választásokon formálódott regionális pártokból helyi nacionalistákból, balosokból és a kaszotnkívülieket képviselő pártokból egy “harmadik erő” – sokan vártak csodát tőlük, azonban végül ez elmaradt, nem sikerült megnyerniük a választásokat. 

A rendszert – alapvetően – az új opció sem fogja megbontani, beleilleszkedik azonban a civil szervezetek és a Legfelsőbb Bíróság politikájába, amelyik meg szeretné tisztítani az indai politikát a korrupciótól, nepotizmustól, bűnözéstől. A legutóbbi ez irányba mutató lépés az volt ,amikor a Legfelsőbb Bíróság kimondta, meg kell fosztani mandátumától azokat a képviselőket, akik ellen köztörvényes büntetőeljárás folyik – a jelenlegi 543  Lok Sabha képviselőből ez 120-at érintene! A kormány ezt a döntést rendeletileg felülírta. Kérdés ellenszegül-e a bíróságnak a negatív szavazás ügyében is. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez