Tovább fokozódott a két Korea nyilatkozatháborúja

Tovább fokozódott a két Korea nyilatkozatháborúja hétfőn, miután a szöuli védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy az északi államnak “hamarosan el kell tűnnie” a Föld színéről.

 Kim Min Szok szóvivő egy szöuli sajtóértekezleten úgy fogalmazott, hogy Észak-Korea nem tekinthető valódi országnak, és létezése csak egyetlen ember javát szolgálja – aki alatt minden bizonnyal Kim Dzsong Un diktátorra gondolt. Hozzátette: Észak-Koreában nem ismerik el az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat sem – tette hozzá.

A hétfői állásfoglalást megelőzően kisebb nyilatkozatháború kezdődött a két Korea között, miután Phenjan durva szexista és rasszista gyalázkodásba kezdett Pak Gun Hje dél-koreai elnök asszonnyal és Barack Obama amerikai államfővel szemben. Ugyanakkor Szöul hagyományosan óvatosabb retorikát folytat, és óvakodik attól, hogy a phenjani rezsim esetleges összeomlásáról beszéljen, így megfigyelők szerint a védelmi minisztérium szóvivőjének hétfői szavai keményebbek a szokásosnál.

Az utóbbi hetekben az észak-koreai média “külső erőkkel kokettáló öreg prostituáltnak” nevezve a dél-koreai államfőt, Barack Obamát pedig a phenjani állami hírügynökségben “kártékony fekete majomnak” nevezték, akinek jobb lenne, ha “más majmokkal élne együtt egy afrikai vadasparkban”.

A Barack Obama és Pak Gun Hje elleni támadások azután sokszorozódtak meg az északi médiában, hogy az amerikai elnök április végén Dél-Koreába látogatott, és arról biztosította Szöult, hogy az Egyesült Államok nem fog habozni katonai erőt alkalmazni, ha meg kell védenie szövetségeseit.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez