Életfogytiglan két vörös khmer vezetőnek

Nuon Chea és Khieu Samphan a legfelső vezetés tagja volt Kambodzsában, amikor a marxista utópia nevében megszüntették a pénzt és a városi életet. Többmillió embert megöltek 1975 és 1978 között az akkor tízmilliós Kambodzsában.

 

A 88 éves Nuon Chea, aki a második számú vezető volt Pol Pot után és a 83 esztendős Khieu Samphan, aki az államfői tisztséget töltötte be a vörös khmerek uralma idején, tagadta bűnösségét.

A bíróság viszont emberiség elleni bűnökben marasztalta el a két magasrangú vörös khmer vezetőt, akik 2007 óta voltak előzetesben. A per végtelenül elhúzódott, hiszen nagyon nehéz volt bizonyítani a népirtást és a többi szörnyűséget, mert a vörös khmer rendszer nem hagyott hátra dokumentumokat. Kambodzsa mai vezető gárdája is, az élén Hun Sen miniszterelnökkel, annak idején maga is a vörös khmer mozgalom tagja volt.

A 63 éves Hun Sen átállt a vietnamiak oldalára 1978-ban, azóta vezeti Kambodzsát a reformok útján. Pol Pot volt a vörös khmer szervezet vezére, aki Peking és személyesen Mao elnök támogatását élvezte. Ám Mao elnök 1976-ban meghalt és Kína irányt váltott. Pol Potot végül saját kínai orvosa mérgezte meg, amikor túlságosan zavarta már Kínát is a tevékenysége.

Kambodzsa elfoglalása miatt Kína katonai akciót indított Vietnam ellen. “Leckét adunk Vietnamnak!”- hangsúlyozta Teng Hsziaoping, aki egyszerre képviselte a reformokat és Kína nagyhatalmi álmait. A vörös khmerek ma már egyértelműen a múltat jelentik, mert mind Kambodzsa, mind Vietnam, mind pedig Kína a reformok útján jár.

A két életfogytiglani börtönre ítélt vörös khmer vezető fellebbezhet az ítélet ellen. Mindketten hivatkozhatnak rossz egészségi állapotukra. A legmagasabb rangú nőt a vörös khmer vezetésben azon a címen mentették fel, hogy előrehaladott szenilitása nem teszi lehetővé a per lefolytatását Kambodzsában, ahol a két magasrangú vörös khmer vezető elítélésével lezárult egy korszak: mindenki szépen csendben búcsút vett a kommunizmus kísértetétől.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez