Kitalálta, hogy mit csináljon. Fotós volt, hát úgy döntött: dokumentálni fogja a palesztin örökséget. Miután tudósított az első és a második intifádáról is 1984 és 1994, illetve 2000 és 2005 között, drámai fordulatot vett az élete. Az irodájában ült a ciszjordániai Ramallahban, amikor meghallotta, hogy kint egy temetési felvonulás résztvevői a levegőbe lövöldöznek.
“Azonnal az ablakhoz rohantam, hogy képeket készítsek.” Két golyó fúródott a hasába, az egyik átment rajta, a másik szétromcsolta a lépét és összezúzta a gerincét. 40 napig volt kómában, és amikor magához tért, megtudta: soha nem fog újra járni tudni. Nyolc évvel később a ma már 40 éves Szilwadi, három kislány édesapja még mindig kerekesszékben ül.
De bízik abban, hogy egy nap mégis lábra állhat. Nem adja fel, mint ahogy szenvedélyét, a fotózást sem. “Még jobb vagyok benne, mint a baleset előtt voltam” – mondja az AFP-nek. “Az, hogy közel jártam a halálhoz, aztán olyan sokáig élet és halál között hánykolódtam, segített abban, hogy másképp lássam az életet, jobban észrevegyem a szépségeit.”
Amikor megsebesült, már 14 éve fotózott nemzetközi hírügynökségeknek, köztük a francia AFP-nek, és díjakat is nyert. Amikor jobban lett, azonnal elkezdett dolgozni a legelső palesztin digitális archívumon: fotókat és videóklipeket gyűjtött a legendás palesztin vezető, a 2004-ben meghalt Jasszer Arafat életéről. Aprólékos munkájára felfigyelt az ENSZ kulturális ügynöksége, az UNESCO is, és tanácsadóként alkalmazta.
Később saját fotóarchívumát építette, és ki is adott egy albumot, “Palesztína, hogy vagy?” címmel. Ebben a mindennapi élet pillanatait örökítette meg, egy gyerek szemén keresztül. Már akkor publikált, amikor még egészséges volt. A palesztin nőkről adott ki egy albumot, meg egy másikat a mindennapokról.
Szilwadi számára a palesztin kulturális örökség őrzése szorosan kapcsolódik a palesztin azonosságtudat és a jövő kérdéséhez. “Látom, hogyan loptak el mindent a palesztinoktól, hogy Izraelnek legyen haszna belőle” – mondja. “Arra gondoltam: fontos, hogy a palesztinok vigyázzanak az örökségükre, készítsenek képeket a kultúrájukról és beszéljenek is róla.”
Újabb fotóalbumok jöttek hát: Jeruzsálem óvárosáról, hagyományos viseletekről, ékszerekről és ételekről. Legutolsó könyve a tradicionális palesztin építészetről szól, szeptemberben jelent meg “A kövek suttogása” címmel. Tele van régi boltíves mennyezetekkel, gyönyörűen faragott ajtókkal, és növények által benőtt, málladozó falakkal, nagyszerű régi épületekkel, amelyeket elhagytak az erőszak elől elmenekült gazdáik.
A munkáit sokan dícsérik. Így Sarif Kanaana, a Ramallah melletti Birzeit Egyetem egykori professzora, a palesztin kulturális örökség szakértője is. Azt mondja: nagyszerűek a képei, tanítanak és mesélnek. Persze nem tudományos munkák, de ez semmit nem von le dokumentarista értékeikből. De Szilwadi szerény. “Minden, amit csinálok, a kötelességem. Az örökségünk tisztelete.” (Fotó: Europress/AFP)