Lezárták a szudáni-líbiai határt a dárfúri lázadók miatt

A határt július 1-jén zárták le annak érdekében, hogy megóvják az embereket a lázadóktól és a bűnözőktől – olvasható a belügyminisztérium nyilatkozatában. Líbia megérti a szudáni hatóságok döntését.

 

A lázadók egyik vezére, Khalil Ibrahim jelenleg Líbiában tartózkodik – a határ lezárása miatt, azonban nem térhet vissza Dárfúrba, ahol a szudáni kormányerők és a lázadók között 2003-ban kitört harcok során az ENSZ becslései szerint 300 ezer ember vesztette életét.

A lezárás addig fog tartani, amíg a határ menti biztonsági erők átszerveződnek. A szudáni belügyminisztérium által kiadott nyilatkozat nem említi a Líbiában tartózkodó Ibrahimot. A szudáni kormány kérte a líbiai hatóságokat, utasítsák ki a lázadóvezért, hogy folytathassa a béketárgyalásokat Dohában.

Májusban közel hatszáz ember halt meg a lázadók és a kormányerők összecsapásaiban, valamint törzsi viszályokban a polgárháború sújtotta nyugat-szudáni Dárfúr tartományban – ez volt a legvéresebb hónap a dél-szudáni régióban azóta, hogy 2008 januárjában a térségbe vezényelték az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó erőit (UNAMID).

Forrás: BBC

Szerkesztette: Szűcs Anna – AHU

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez