A korábbi évekhez hasonlóan, idén kilencedik alkalommal fogad nehéz sorsú Kárpát-medencei gyermekeket a „Szövetség az életért tábor”, aminek izgalmas programjai között egy kellemes hajókirándulás is szerepelt.
Magyarországon történt
Nyugodtan csomagoljon – Tunézia mindent megtesz a biztonságért
A nemrég történt tunéziai terrortámadások, és az azt követő turisztikai intézkedések bemutatására tartott szűk körű sajtótájékoztatót a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal.
Megint légi összeköttetés nélkül marad Belgrád és Budapest
Október 25-től megszünteti az Air Serbia a Budapest és Belgrád közötti járatát, ezzel megszűnik a közvetlen összeköttetés a két főváros között - írta hétfőn az Airportal.hu légügyi szaklap…
A LATIMO Venezuelát köszönti nemzeti ünnepén
1811. július 5-én a venezuelai kongresszus kinyilvánította az ország függetlenségét, ma ez a dátum az ország nemzeti ünnepe.
Ugrósdy Márton: Kuba és a nyitás gondjai
Az Egyesült Államoknak és Kubának egyaránt érdeke a két állam közeledése, és erre elhatározást mutat mind Barack Obama amerikai elnök, mind Raúl Castro kubai államfő - jelentette ki…
A horvát államiság napja – egy fogadás fotói
A horvát államiság napjának és Horvátország EU-csatlakozásának második évfordulója alkalmából rendezett a Horvát Köztársaság nagykövete, Gordan Grlić Radman úr és Marijana Grlić Radman asszony fogadást a nagykövetség kertjében.
Budapesti ázsiai fesztivál: a Nyári MondoCon
Az idei Nyári MondoCon hatalmas nyári fesztivál lesz, vagy ahogy a japánok mondják: MACURI. A Hungexpo füves területein rengeteg szabadtéri program, a sátrakban pedig tradicionális japán, ázsiai tevékenységek…
Rekorddöntés a Múzeumok Éjszakáján
Az idei Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat idén még több látogatót kerített hatalmába országszerte, így megdőltek a tavalyi látogatottsági rekordok. A másfél évtizede indult kulturális misszió évről-évre nagyobb siker.
A külügy szerint Tunézia továbbra is biztonságos
Az európai uniós állásponttal összhangban Magyarország nem változtat Tunézia biztonsági besorolásán, az továbbra is a második kategóriába tartozik, amely a fokozott biztonsági kockázatú beutazást jelzi - közölte Szijjártó…
Madagaszkár nemzeti ünnepe Budapesten
Országa függetlenségének 55. évfordulója alkalmából tartott baráti hangulatú kerti fogadást Randrianasolo Lalarison Richard, Madagaszkár tiszteletbeli konzulja és családja.

