Az Iszlám Állam első akciója amerikai földön?

Az Iszlám Állam azt állítja, hogy ő áll a texasi támadás mögött. Ha ez igaz, akkor a Mohamed karikatúrák dallasi kiállítása és versenye ellen megkísérelt merénylet volt az iszlamista terrorszervezet első akciója az Egyesült Államokban.

“A Kalifátus két harcosa” hajtotta végre a támadást a Dallas melletti konferenciaközpontnál – közölte az ISIS al Bayan rádiója. És azt is elmondta, miért. Azért, mert a kiállítás “negatív képet festett Mohamed prófétáról”. A biztonságiak mindkét támadót lelőtték, rögtön azután, hogy azok tüzet nyitottak. “Azt mondjuk Amerikának, hogy ami eztán jön, az még nagyobb és keservesebb lesz, és látni fogja, ahogy az Iszlám Állam katonái rettenetes dolgokat követnek el.” – áll az Iszlám Állam közleményében.

Bírósági dokumentumok szerint a támadók egyikét már korábban meggyanúsították azzal, hogy terrorista. Elton Simpson 2006 óta megfigyelés alatt állt, 2010-ben el is ítélték, mert hazudott egy FBI ügynöknek. Tagadta, hogy Szomáliába akart menni, hogy ott csatlakozzon a dzsihádhoz. Akkor 3 év felfüggesztett börtönre ítélték, és 600 dollár pénzbírságot is ki kellett fizetnie. A másik támadóval, Nadir Soofival lakott egy arizonai lakásban, Tegnap az FBI átkutatta a házat és az előtte parkoló fehér kisteherautót.

Simpson ellen már azért is folyt vizsgálat, mert kapcsolatban állt valakivel, akiről azt gyanítják, hogy terrorista sejtet próbált létrehozni. A Phoenix-i  iszlám közösségi központba járt évekig imádkozni, de az ottani imám azt mondja, hogy 2010-ben látta őt utoljára. Simpson családja nem akarta elhinni, hogy ő volt az egyik támadó, de aztán az édesapja azt mondta az ABC News-nak, hogy az, amit a fia tett, nagyon rossz fényt vet a családra.

Akár az ISIS tagjai voltak a támadók, akár nem, az Iszlám Állam a közleményével bizonyos értelemben elérte a célját. Megüzente az amerikaiaknak, hogy az otthonaikban sincsenek biztonságban, és félelmet gerjesztett azzal, hogy fenyegetőzött: valami sokkal rosszabb is jöhet.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez