Botrány Szaúd-Arábiában: 3 évet kapott a kislányát agyonverő hitszónok

Luma ötéves volt, és a saját apja verte halálra.

A hitszónok apa ellen kezdetben a kislány megerőszakolása és meggyilkolása volt a vád. Már akkor is sokan felháborodtak, amikor ezekért mindössze 8 év börtönre ítélték. De aztán felmentették a nemi erőszak és az emberölés vádja alól, és csak halálos kimenetelű fegyelmezésért ítélték el. Három évet kapott.

A bíróság azt mondja: nem találtak spermanyomokat a kislány holttestén, ezért ejtették az erőszak vádját. Pedig korábban egy kórházi szociális munkás azt nyilatkozta, hogy a kislányt megerőszakolták. A férfi ügyvédje most arra készül, hogy perelje a lapokat, amelyek az esetről írtak, és szerinte ártottak kliense jó hírnevének – írja a Gulf News.

Lumát még 2012-ben verte halálra az apja. Akkor egy bíróság, a fővárostól 160 kilométerre 8 év börtönt szabott ki rá és 800 korbácsütést. Második feleségét 10 hónapra és 150 korbácsütésre ítélték, amiért hagyta, hogy a dolog megtörténjen. Aztán egyik fellebbezés jött a másik után, a 8 évből 4 lett, végül 3.

A kislány az első feleségtől volt, az apához és az új asszonyhoz csak látogatóba járt. Akkor viszont kötéllel és vasrudakkal verte, vasalóval égette a férfi, miközben azt hangoztatta, hogy kételkedik az ötéves gyerek szüzességében.

Luma az egyik ilyen eset után négy hónapig feküdt kómában, aztán meghalt, és újabb négy hónapig nem tudták eltemetni a halottkémi vizsgálatok miatt. Egyiptomi édesanyja azt mondja, azért ment hozzá a férfihoz, mert úgy tűnt, hogy az jó útra tért hosszú évek drogfüggése után. Gyengéd volt, egészen a házasságkötésig. Utána mindennapos volt a családon belüli erőszak, egészen addig, míg a férj válásra nem kényszerítette a Lumával állapotos asszonyt. Illetve utána is, amikor a kislány látogatóba ment az apjához a fővárosba. Az anya később azt mondta: nem is tudja, hogyan engedhette el, bár a törvények nem hagytak más választást neki. Igaz, a férfi tett a törvényekre: hiába döntött úgy a bíróság, hogy 7 éves koráig az anya kapja a felügyeleti jogot, az egyik hétvégi láthatás után a kislányt nem engedte haza. Az anya legközelebb már csak a kórházban láthatta Lumát.

Az asszony kezdetben a halálbüntetést sürgette, de később ráállt arra, hogy elfogadja a vérdíjat, amivel a törvények szerint az áldozatok családtagjai megmenthetik a gyilkosokat a kivégzéstől. Állítólag 200 ezret, a férfi ügyvédje szerint viszont 1 milliót kapott, szaúdi riálban. Ez forintban több mint 74 millió.

Az ügy végén született ítélet felháborodási hullámot indított Szaúd-Arábiában. Sokan azzal vádolták meg a hatóságokat, hogy azért lett ilyen enyhe a verdikt, mert az apa imám. Az iszlám ügyek minisztériuma viszont azt állítja, hogy a férfi nem szerepel a hitszónokok hivatalos névjegyzékében. Ennek ellenére helyi lapok szerint rendszersen tart hitszónoklatot a tévében. Akárhogy is van, nem kevesen teszik fel a kérdést: hogy lehet az, hogy miközben fegyveres rablásért vagy drogcsempészésért kivégezhetnek valakit, egy ötéves kislány gyilkosa megúszhatja 3 év börtönnel? Szerintük ez csak Szaúd-Arábiában fordulhat elő.

A halálos végű gyermekbántalmazási eset egyébként nem egyedülálló Szaúd-Arábiában. Tavaly ITT írtunk arról, hogy egy másik apa láncra verve tartotta a kislányait, és ebbe az egyikük bele is halt.

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez