Világszám – egy műsor, amit már 15 éve szeretnek a hallgatók

Márciusban ünnepelte 1500. adását a Világszám az InfoRádión. Most új mérföldkőhöz érkezett a népszerű műsor.

Lényegében egyidős az InfoRádióval a Világszám. Mindketten összel fújták el a 15. gyertyát a szülinapi tortájukon. Vagyis mióta az adó létezik, azóta indul sikeresen harcba a hallgatókért az InfoRádió utazási műsora, hetente kétszer is.  A hallgatókat dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas újságíró fogja kézen minden alkalommal, hogy elkalauzolja őket a világ valamiért éppen izgalmas pontjaira. Joggal. Ő maga ugyanis csaknem mindenhol járt már.

– Hány országban fordultál meg?

– 173 országnál tartok. Van, ahol többször is jártam, New Yorkban például rengetegszer. Volt olyan év, amelyből 300 napot töltöttem külföldön. Az idén úgy döntöttem, hogy kevesebbet fogok utazni. De a 150 nap így is megvan, a szokásos thaiföldi, olasz és erdélyi túráim mellett egyebek közt Ugandában is voltam a Magyar Afrika Társaság orvosaival, Malawiban magyar napról tudósítottam, de jártam Dubajban, Zürichben is.

-Vannak kedvenc helyei annak, aki ennyit van úton?

– Persze, több is. Például Budapest és Pozsony, ahol lakom, dolgozom. De ott van a már említett New York, ahol mindig történik valami. És azon belül is a Central Park Ötödik sugárúthoz közel eső része, ott nagyon szeretek üldögélni és bámészkodni. Magán a 5th Avenue-n pedig vannak kedvenc boltjaim. Nagyon szeretem a nemzeti könyvtárat, a National Library-t. De kedvelem Bangkokot is, sok barátom van ott. Minden évben kimegyek, és volt szerencsém a királyi család több tagjával is megismerkedni rendezvényeken. Szeretem az Iguacu-vízesést is  Argentína, Brazília, Paraguay határán. Dél-Afrikában pedig a Drakensberg-hegységet meg Sun City-t, a kaszinóvárost. De a Balatont is imádom, főleg Siófokot.

Thaifold

– Hogy jött ez a megszállottság az utazás iránt?

– 1978-ban kezdődött. Svájcban élt a nagybátyám, és 5 évente mehettünk hozzá, így engedték akkoriban. De a nővéremnek akkor is itthon kellett maradnia, nehogy disszidáljunk. Nos, ott kint felmentem a mozgólépcsőn egy bevásárlóközpont emeletére. Már maga a mozgólépcsőzés is izgalmas volt, de amit fent láttam, még inkább. Déli gyümölcsöket árultak, és én a szocializmusban edződött kisgyerekként egyből azt néztem: hol a sor a banánért. Nem volt. Akkor jöttem rá, hogy milyen fantasztikus helyek vannak a világban, ahol ilyen csodák is megtörténhetnek. Azóta sok idő eltelt, könyveket írtam a világ szállodáiról, filmeket készítettem Pattayától Moszkváig.

– Mi volt a legnagyobb kaland a hat kontinens 173 országában?

– Rengeteg volt. Mindenféle: poénos, vicces, veszélyes vagy éppen megalázó is. Vujity Tvrtko mindig agitál: írjunk könyvet csak a kalandjaimról. Például Izraelben ugyanazon az úton lőttek szét előttünk rakétával egy buszt, amelyen éppen mentünk a Negev-sivatagban. Ott rekedtünk az úton, körülöttünk folytak a hadműveletek, vonultak az izraeli tankok a Gázai-övezetbe. Az utakat lezárták, nekünk meg még vizünk sem volt. Sokat dolgoztam aznap, sokat forgattunk, rosszul lettem. Kiszáradtam, mentőt kellett szerezni, és az végül a Beér Seva-i kórházba vitt. Körülöttem a sebesült katonák feküdtek.

Vagy volt egy vicces sztori Thaiföldön. Ott is filmet forgattunk éppen, mindenféle vadállattal. Volt ott tigris, orangután, vagy például skorpiók, amelyek rámásztak a mellkasomra. Végül egy őzgidát hoztak oda, megörültem, hogy túlvagyunk a sok veszélyes bestián. Megsimogattam az őzikét, mire az akkorát harapott a hónaljamba, hogy utána két hétig ápolni kellett.

Sivatagi futóverseny Jordániában.
Sivatagi futóverseny Jordániában.

De óriási élmény New Yorkban a szilveszter is. Meg a kalandozások az Amazonas mentén. Vagy itt van az egyik friss kaland, az afrikai Malawi. A mozambiki határnál a kisgyerekek még a tükröt sem ismerték, legfeljebb a folyóban látták az önképüket. Csináltunk velük egy nagy, közös szelfit. Elképesztő volt, ahogy reagáltak rá.

Vagy volt egy kishajó-kapitány a dél-kínai-tengeren. Meg akarta mutatni, hogy mennyire rátermett fickó, ezért az utolsó pillanatig teljes gázzal száguldott a kikötő felé. Aminek az lett a vége, hogy mire hátramenetbe kapcsolt, már késő volt: belegyalulta az egész famólót a vízbe.

– Ennyi utazás után jó még utazni?

– Persze, főleg a repülés, bezsúfolva a középső ülésre tíz órán át, az olyan, mintha kígyóként kellene élni az újabb életemet.  Viccet félre téve, fárasztó a sok sorban állás, a várakozások, a nehézségek, de nincs más módja annak, hogy új tájakat barangolhassak be, és erről nem mondok le. Egy időben felkértek arra, hogy elfogulatlan újságíróként teszteljem bizonyos légitársaságok business-osztályait, több cikket is kellett írnom erről. Az más volt persze, azt élveztem. De amikor Polinéziába repültem turistaosztályon…

Édesapám vadászpilóta volt, és egyszer leszállás előtt felrobbant a sűrítettlevegő-tartálya. Túlélte, de a történet komoly hatással volt rám. Aztán azok az esetek is, amikor például Salt Lake City-nél olyan viharba került a gépünk, hogy sokan összehányták a fedélzetet. De kisgépekkel is sokat utazom, és néha az az érzésem: nagyobb biztonságban lennénk, ha én vezetnék…

Delfinidomítás Mexikóban.
Delfinidomítás Mexikóban.

– Voltál olyan helyeken is, ahova nem nagyon jut el közönséges halandó?

– Várpalotán például a bányában, ahol riportot készítettem még a bezárása előtt, a Magyar Rádiónak. Egy magánpiramisban, amit egy gazdag vállalkozó épített saját magának. Las Vegas-ban show-műsorok összehasonlítására kértek fel. Vonatgyárban is jártam, Svájcban. Láttam, hogyan szerelik össze a szerelvényeket. Az Amazonas dzsungelében, titokzatos közel-keleti palotákban, vietnámi bunkerekben is voltam. Ma már egyébként nehéz olyan helyet találni, ahova nem visznek utazókat: még Afganisztánban is megjelentek szervezetten a kalandturisták.

– Mit kapnak mindebből a Világszám hallgatói az InfoRádióban?

–  Szinte elviszem őket is magammal az utazásra: úgy számolok be mindenről, mintha a barátaimnak mesélném el az élményeimet, persze a rádió szerethető hangvételének megfelelően, intelligens poénokkal, sok humorral.  Az InfoRádió töretlen fejlődésével együtt fejlődött maga a műsor is, és alakult ki az egyedi, sajátságos hangvétele.  Rendkívül jók a visszajelzések, rengeteg üzenetet kapok interneten is. A leghízelgőbb talán az volt, amikor ikonikus jellegűnek nevezték a műsort.

Fotó: A szerkesztő-műsorvezető, dr. Kiss Róbert Richard Edward Kiti thai üzletemberrel a stúdióban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez