Reklámügynökségnél nyomoz a rendőrség Netanjahu ellen

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a kilenc évvel ezelőtti választási kampányban törvénytelen pénzforrásokból fizethetett egy Ehud Barak elleni lejárató kampányt a rendőrség gyanúja szerint – jelentette a tízes tévécsatorna híradása vasárnap este.

A gyanú bizonyítására a rendőrség fehérgalléros bűnözőkkel foglalkozó 443-as egységének nyomozói néhány napja házkutatást tartottak az Inbar Merhav reklámügynökség irodáiban.

A rajtaütés célja annak kiderítése volt, hogy ki finanszírozta az arab nyelvű sajtóban folytatott lejárató kampányt a szociáldemokrata Munkapárt akkori vezetője, Ehud Barak ellen 2007-ben.

A gyanú szerint egy Netanjahu érdekében dolgozó ügyvéd rendelte meg és fizette ki a munkát. Az ügyvéd azt állítja, hogy nem emlékszik a történtekre.

A rendőrök kihallgatták a vállalkozás vezetőit is – értesült a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

A katonai rádió honlapja szerint a reklámügynökségnél lefoglalt iratok megerősítik a rendőrség számára információt szolgáltató tanú hitelességét.

Ha valóban törvénytelenség történt kilenc évvel ezelőtt, akkor az az izraeli törvények szerint még nem évült el, úgy mint egy esetleges 2001-es szabálytalan kampányfinanszírozás, amelyre egy Párizsban elítélt francia milliárdos csaló szavai nyomán vetült a gyanú.

Aviháj Mendelblit főügyész néhány hete vizsgálatot rendelt el az izraeli miniszterelnök ellen, de egyelőre még nem világos, hogy pontosan milyen ügyekben folyik a nyomozás.

A nyomozás keretében július közepén kihallgatták a csalással vádolt Ari Harrow-t, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bizalmas munkatársát, hivatalának volt vezetőjét, akit a kormányfővel kapcsolatos esetleges pénzügyi visszaélések vádjairól faggattak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez