Másfél év után – hazatért Szaúd-Arábiából a jemeni kormány

Ahmed Obeid bin Daghr miniszterelnök kormánya megérkezett a jemeni kikötővárosba, Ádenbe. Eddig Szaúd-Arábia fővárosában volt. Azt, hogy Jemen fővárosába, Szanaába mikor tér vissza, még senki nem tudhatja.

A kormány most már otthon marad Jemenben – erősítették meg az al-Arabiya hírtelevízió forrásai. Mégpedig azért, hogy közelről tudjon koncentrálni a nagy célra: arra, hogy elűzzék a síita  húszi lázadókat és szövetségeseiket.

A nemzetközileg elismert és támogatott kormány az elnökkel, Abed Rabbó Manszúr Hádival  együtt menekült el 2015 márciusában Rijádba. Azóta másfél év telt el, és jóllehet 18 hónappal ezelőtt megkezdődtek a szaúdiak vezette arab koalíció légicsapásai a lázadók ellen, az Iránból támogatott húszik, illetve szövetségeseik ellenőrzik még mindig Észak-Jemen túlnyomó részét, beleértve a fővárost, Szanaát is.

A dél a Hádi elnökhöz hű erők és a népi ellenállás kezén van, tavaly júliusban Ádent is sikerült visszafoglalniuk a kormánycsapatoknak. Azóta ez Jemen “ideiglenes fővárosa”, de továbbra is ingatag benne a biztonsági helyzet. A száműzött kormány már megpróbált korábban is visszatérni, de végül a teljes hazatérésre csak most került sor. Közben ugyanis a polgárháborús konfliktust kihasználva a dzsihádisták is megerősítették jelenlétüket az Arab-félszigeten fekvő országban, az Iszlám Állam többször is hajtott végre öngyilkos merényleteket Ádenben, ahol ott van az al-Kaida is.

Az Ádenbe visszatért kormány közleménye szerint a déli kikötővárosból próbálja megerősíteni az államot és a biztonságot, és rábírni a jemenieket arra, hogy lázadjanak fel a lázadó milíciák ellen.

A két éve tartó jemeni polgárháborúnak az ENSZ augusztus végén nyilvánosságra hozott adatai szerint már tízezer áldozata van.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez