Kamikaze kislányokat küld a frontra az Iszlám Állam Moszulban

Két 12-14 éves kamikaze kislány robbantotta fel magát az egykor kétmilliós városban, ahol küszöbön áll az Iszlám Állam csapatainak végső veresége.

Nemrég felrobbantották azt az ősi mecsetet is, ahol az önjelölt kalifa, Abu Bakr al-Bagdadi kikiáltotta az Iszlám Államot 2014-ben. A várost ostromló iraki csapatok parancsnoka szerint öt nap vagy egy hét kell ahhoz, hogy kifüstöljék a maradék dzsihádharcosokat az óvárosból, ahol az Iszlám Állam védői elsáncolták magukat.

Az iraki csapatok attól tartanak, hogy még több kamikaze kislányt vet be az Iszlám Állam, hogy lassítsa az ostromlók előrenyomulását. A két kislány öngyilkos merénylete három iraki elit harcos életébe került. Többen megsebesültek. Az Iszlám Állam nemcsak Moszulban vet be öngyilkos merénylőket. A távoli Anbar tartományban is felrobbantotta magát egy dzsihádharcos, ott a halálos áldozatok száma 14 volt.

Szorul a gyűrű az Iszlám Állam fővárosa, Rakka körül is. Mind többen kérdezik azonban, hogy mi lesz az Iszlám Állam után? Mind Irakban, mind Szíriában nagy szerepet játszanak a kurd milíciák az Iszlám Állam elleni harcban. Őket az amerikaiak támogatják, de Törökország hallani sem akar róluk. Törökország az USA legerősebb szövetségese a térségben. Erdogan elnök részt vesz a G20 csúcson Hamburgban a hétvégén. Ott tárgyalhat Trump elnökkel erről. Hasonlóképp Putyin orosz elnök is eszmét cserél majd Trumppal. Oroszország támogatja Aszad szíriai elnököt, akit Amerika és szövetségesei meg akarnak buktatni. Vagyis a helyzet nem lesz sokkal egyszerűbb az Iszlám Állam bukása után sem…

Fotó: Moszul 2016 november / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez