Izrael nemzetállam

Hétéves vita után a Kneszet megszavazta a törvényt, mely szerint Izrael zsidó nemzetállam, ahol az egyetlen hivatalos nyelv a héber, és amelynek fővárosa Jeruzsálem.

Donald Trump tavaly decemberben döntött úgy, hogy az Egyesült Államok elismeri Izrael fővárosának Jeruzsálemet. Ezt elsősorban a palesztinok kifogásolják, de elutasítják az arab államok és a muzulmán többségű országok is.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök arra törekszik, hogy minél több államot vegyen rá arra, hogy kövesse Trump példáját és ismerje el Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Netanjahu erre kívánja rábeszélni Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is, aki épp most Izrael vendége. Az izraeli miniszterelnök, aki Budapesten találkozott a visegrádi államok vezetőivel, hasonló tanácskozást szervez Jeruzsálembe. A cél az, hogy a négy visegrádi állam ismerje el Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Az Európai Unió nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és kiáll a palesztinok jogai mellett. Emiatt többször is heves vita bontakozott ki az izraeli kormány és Brüsszel között. Federica Mogherini asszony, az Európai Unió külügyi főképviselője nemrég bírálta Izrael nemzetbiztonsági miniszterét. Gilan Erdan ugyanis azzal vádolt egyes nemkormányzati szervezeteket, hogy azok tevékenysége ellentétes Izrael nemzetbiztonsági érdekeivel és az Európai Unió súlyos hibát követ el azzal, hogy pénzeli ezeket a szervezeteket.

Izraelnek nagyszámú arab népessége van. Nyelvük eddig hivatalosnak számított Izraelben. Egy ellenzéki képviselő emiatt a demokrácia halálának nevezte annak az új törvénynek a megszavazását a Kneszetben, amely kimondja: Izrael nemzetállam.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez