Szörnyű kínzásokkal gyötörték a nyugati foglyokat az iszlamisták

Az Iszlám Állam által lefejezett négy nyugati túszt hónapokon át kínozták fogvatartóik – írta a New York Times.

Az amerikai lap beszámolója szerint a Iszlám Állam túszai fizikai és lelki kínzásokon estek át, amíg a híresen kegyetlen szervezet fogságában voltak. Rendszeresen verték és éheztették őket, valamint többször is elhitették velük, hogy kivégzésre viszik őket. A Times cikke szerint az amerikai és a brit túszok voltak kitéve a legkegyetlenebb kínzásoknak, azért, mert Washington és London nem volt hajlandó váltságdíjat fizetni értük az szervezetnek – és persze azért, mert az amerikai és brit kormányt utálták a leginkább. Más nyugati kormányok ezt megtették.

A Times beszámolója szerint a túszok a legjobban egy olyan kínzástól rettegtek, amit az amerikaiak is alkalmaztak a Guantánamón fogva tartott terroristagyanús emberekkel.
George Bush elnöksége idején több amerikai kormányzati tisztségviselő, és jobboldali megmondóember is megpróbálta elhitetni az amerikaiakkal, hogy a Guantánamón terrorizmus gyanújával fogva tartott embereken alkalmazott “szimulált vízbefúlás” a “waterboarding” igazából nem is kínzás, csak egy “vallatási technika”.

Az Iszlám Állam túszai erről egészen más véleményen vannak. A Times nyilatkozó volt túszok elmondták: örültek, amikor véresek voltak a kínzások. Elmondásuk szerint, amikor a kínzásokról a cellákba visszavitt túszok nem voltak véresek “akkor tudtuk, hogy valami sokkal rosszabbat kellett átélniük”.

A Times beszámolója szerint az Iszlám Állam lefejezéses videóiban először kivégzett James Foley amerikai újságíró volt az, akinek a legtöbb kínzást kellett elviselnie, annak ellenére, hogy fogsága alatt felvette az iszlám hitet, a beszámolók szerint nem csak azért, mert erre kényszerítették fogvatartói.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez