Az öngyilkosságba menekült vállalkozó listája miatt távozik a miniszterelnök

30 millió vont / mintegy 28 ezer dollárt / fogadott el Li kormányfő választási kampányának költségeire még 2013-ban. A miniszterelnököt illegálisan támogató építési vállalkozó nemrég felkötötte magát Szöulban. De a zsebében maradt egy árulkodó lista. Nevekkel és összegekkel.

100 ezer von felett a kampány támogatás illegális- így rendelkezik a törvény Dél-Koreában. Nem véletlenül: korábban ugyanis az üzleti körök a szó szoros értelmében megvették a képviselőket. Ezt a hagyományt folytatta minden bizonnyal az a Szung nevű építési vállalkozó, aki 30 millió vont ( 7 és félmillió forint) adott a mostani miniszterelnöknek.  A sajtó  leleplezte le Szung megvesztegetési kampányát, mire ő bevallotta: komoly pénzekkel támogatta a kormányzó konzervatív pártot. A miniszterelnök kezdetben tagadta azt is, hogy ismerte a vállalkozót, ám a bizonyítékok súlya alatt megtört. Közölte, lemond.
A kormányfő nem a legfontosabb ember Dél-Koreában, ahol elnöki rendszer van. Jelenleg Park asszony az államfő. Ő minden bizonnyal elfogadja a miniszterelnök lemondását. Már a múlt héten azt mondta: ha valakiről bebizonyosodik a korrupció, akkor annak a politikusnak mennie kell! Park elnök asszony jelenleg hivatalos úton Latin-Amerikában tárgyal. Szóvivője csak annyit nyilatkozott: megkapták a miniszterelnök lemondó nyilatkozatát. Dél-Koreában kevesen kételkednek: a megvesztegetést elfogadó miniszterelnöknek mennie kell!

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez