Öt puccsista tábornokot tartóztattak le Burundiban

A letartóztatott tábornokok közül hárman a hadseregnél, míg ketten a rendőrségnél szolgáltak. A hatóságok emellett több tucat alacsonyabb rangú tisztet is letartóztattak, akiket szintén Nkurunziza elnök ellen irányuló puccskísérlettel vádolnak.

A burundi elnöki hivatal szóvivője elmondta, hogy a letartóztatott személyek között van az ország korábbi védelmi minisztere is. A hatóságok azonban továbbra is nagy erőkkel keresik Godefroid Níyombare tábornokot, aki pár napja személyesen jelentette be, hogy elmozdították Nkurunziza elnököt a hivatalából. A tábornok ismeretlen helyen tartózkodik és nincs kizárva, hogy sikerült még időben elhagynia az országot. Jelenleg ő a legjobban körözött személy az apró közép-afrikai országban.

Az elbukott puccs ellenére több ellenzéki aktivista jelezte, hogy nem álnak le a kormányellenes tüntetésekkel és továbbra is elfogadhatatlannak tartják, hogy Nkurunziza elnök harmadszorra is indulni akar az elnökválasztáson, amit az ország jelenlegi törvényei elméletben tiltanak. Közben több ellenzéki vezető is komoly aggodalmainak adott hangot. Szerintük a kormány hamarosan őket is célkeresztbe veszik a puccs miatt, de jelezték, hogy nem álnak le és folytatják a demonstrációk szervezését az országban. A legutóbbi információk szerint több mint 100 ezer ember menekült már el az országból.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez