Így és ezért dőlt rá a hatalmas toronydaru a mekkai Nagymecsetre

Mekkában száz fölé emelkedett a tegnapi baleset halottjainak száma. Az is kiderült, hogy a toronydarut egy vihar döntötte rá az iszlám legszentebb helyének számító Nagymecsetre.

A sérültek száma jóval meghaladja a 200-at. A közösségi médiában azóta több felvétel is megjelent a tragédiáról, arról, ahogy a hatalmas daru áttöri a tetőt, és a következményekről: a vérről, a pánikról, a romokkal és holttestekkel borított udvarról.

A baleset alig 10 nappal az éves mekkai zarándoklat, a hadzs előtt történt, amelynek központja éppen a Kába követ körülölelő Nagymecset. És amelyre körülbelül 2 millió hívőt várnak a világból.

Az egyik túlélő, a 30 éves Yahya Al Hashemi így számolt be a történtekről a CNN-nek: “Éppen az alkonyi imához mosakodtunk. Homokvihar volt, ami aztán esőbe fordult, és az építkezésnél használt fedőlapokat felkapta a szél. Recsegés-ropogás hallatszott, ami sajnálatosan ebbe a tragédiába torkollott… Mindenki lökdösődött, megpróbált kimenekülni az épületből.”

A hőmérséklet percek alatt 42 fokról 25-re esett, a vihar olyan erős volt, hogy fákat csavart ki tövestől, és ablakokat tört be. De sokkal nagyobb tragédia is történhetett volna – mondja a Saudi Gazette szerkesztője. Ha egy órával később, vagy 4-5 órával korábban, vagyis pont ima idején dől rá a daru a Nagymecsetre, akkor szerinte ezer fölött lenne az áldozatok száma.

A Nagymecset környékén azért álltak daruk, mert tavaly megkezdték az átépítést, hogy minél több zarándokot tudjon fogadni a hely. Ahol nem ez volt az első tragédia: 2006-ban 363 embert taposott halálra a tömeg a hadzson, az ördög kővel dobálásának rituáléján. Több százan haltak meg 2004-ben és 1998-ban is, de a legtöbb áldozatot 1990 követelte: akkor 1426-an vesztették életüket.

A hamarosan kezdődő mekkai zarándoklatról ITT írtunk részletesen.

Fotó: Al Dzsazíra

 

(Visited 307 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. kakambuki

    Hehe. Az ördög visszadobott egy hatalmas követ.

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez