A nászútján fulladt vízbe egy észak-ír pár Dél-Afrikában

John és Lynette Rodgers hat napja voltak házasok. Dél-Afrikában egy strandon találtak rájuk. Megpróbálták újraéleszteni őket, de hiába.

A huszas éveiben járó pár a népszerű üdülőhelyen, a Plettenberg öbölben úszott, jóllehet a tenger közel sem volt nyugodt, nagy hullámok fodrozták a vizet. A 28 éves férj holttestét egy helyi férfi találta meg, ő riasztotta a mentőket. Röviddel később, 200 méterrel odébb két nő bukkant rá a 26 éves feleségre. Mindkettőjüket a partra mosta a víz.

Pont egy héttel ezelőtt volt az esküvőjük, hétfőn indultak a nászútra, az asszony, aki még egyetemista volt, a reptérről köszönte meg a családnak és a barátoknak egy Facebook-üzenetben, hogy ott voltak az ünnepségen, és azt ígérte, hogy ezt majd személyesen is megteszi, ha hazaértek. Épségben megérkeztek kedden Dél-Afrikába, és három nappal később történt a tragédia.

A barátok azt mondják: mindketten egészségesek, fittek és erősek voltak, jól úsztak, de a hullám, ami végzett velük, túl nagy volt. Senki nem látta, amikor bementek a vízbe, csak a holttesteket, és bár az idegenkezűséget kizárják, vizsgálják a körülményeket – mondták a rendőrök a brit Mirrornak. A holttesteket a brit külügyminisztérium segít hazaszállítani.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez