Véres összecsapásba torkollt a túszszabadítás
Órákig tartó tűzharc lett a Fülöp-szigetek déli részén a terroristák foglyainak kiszabadítására indított akcióból. Az összecsapásban résztvevő katonai kommandó tíz al-Kaidához köthető terroristát ölt meg, de több egyenruhás is meghalt. A csata után a többi terrorista bemenekültek a sziget belsejébe.
Az al-Kaidához kötődő tíz terroristával végzett egy több órán át tartó összecsapásban egy Fülöp-szigeteki katonai kommandó az ország egyik déli szigetén annak a hadműveletnek a keretében, amelyben a terroristák külföldi túszait akarja kiszabadítani a hadsereg.
A Jolo-szigeten szerda este történt akcióról csütörtökön számolt be egy katonai szóvivő. A kommandó az Abu Sayyaf csoport egy körülbelül 300 fős alakulatán ütött rajta. A hadsereg saját veszteségét nyolc halott, illetve sebesült áldozatban adta meg. A terroristák között is van 15 sebesült.
A szóvivő elmondta, hogy a terroristák – akik két kanadai, egy holland, egy norvég és egy japán túszt tartanak fogva – kisebb egységekre oszlottak, és bemenekültek a sziget belsejébe. A hadsereg hajtóvadászatot indított utánuk.
Benigno Aquino Fülöp-szigeteki elnök novemberben adott utasítást a hadműveletre, miután az Abu Sayyaf lefejezett egy malajziai túszt.