Amal Clooney lesz az iraki szexrabszolgák ügyvédje

A világhírű ügyvédnő, aki George Clooney felesége, megerősítette: elvállalta Nadia Murád védelmét a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon. Ott akarják majd számon kérni az Iszlám Államon az emberiesség ellen elkövetett bűnöket.

Nemcsak Nadia Murád, de a többi jazidi nő védelmére is igent mondott Amal Clooney. Nadia Murád az idei Nobel békedíj egyik jelöltje. Akkor fogták el az iszlamisták 2014 nyarán, amikor letámadták Szindzsárt, és a hegyekbe kergették a környék jazidi lakóit. Hónapokig volt szexrabszolga, mire végre sikerült elmenekülnie. Akkor zavarát, szégyenét, neveltetését és népe tabuit ledöntve volt olyan bátor, hogy kiállt a világ elé, és elmondta, mi is folyik azzal a több ezer nővel, aki még mindig a földi pokol lakója.

A jazidi nők elleni erőszak egyre durvább formákat ölt. Nemrégiben égettek halálra 19-et közülük, amiért nem voltak hajlandók szexelni a dzsihadistákkal.

“Több mint 3500 olyan jazidi asszonyról és lányról tudunk,  akik fogságban vannak, és vélhetően hasonló sorsra jutnak, ha a világ nem tesz valamit, most. Ezért kérem, hogy cselekedjenek, és cselekedjenek gyorsan. Minél tovább marad az ISIS hatalmon, annál mélyebbek lesznek a sebeink” – mondta a Women in the World magazinnak adott interjúban Nadia.

Nadia Murád
Nadia Murád

Most sokan úgy gondolják, egy kicsit nőtt számukra a remény. Azzal, hogy Amal Clooney támogatja őket, egy lépéssel közelebb kerülhettek ahhoz, hogy véget érjenek az atrocitások, amiket Nadiának át kellett élnie, és társnőinek még most is át kell élniük.

“Itt az ideje, hogy az Iszlám Állam parancsnokait a vádlottak padján láthassuk Hágában, és megtisztel, hogy engem kértek fel arra, hogy képviseljem Nadiát és a jazidi közösséget a jogi felelősségrevonásban” – mondta Amal Clooney arra a kérdésre, hogy miért vállalta el az ügyet. .

Amal és George Cloony otthonukban fogadták Nadia Murádot, mikor a jazidi nő már belefáradt abba, hogy igazából senki sem figyelt rá. “Szenvedéllyel hallgatták a történetemet, és Amal megajándékozott azzal, hogy felvállalta az ügyet. Új reményt ad, hogy ő lesz eztán az én hangom” – mondta a már említett interjúban Nadia Murád.

A világhírű és nagyon híres ügyekben sikeres nemzetközi és emberi jogi ügyvéd tényleg el tudja érni, hogy a világ jobban odafigyeljen a jazidi áldozatokra. Főleg akkor, ha az ügy egyszer tényleg a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerül, vádlottjaival együtt. Amin sokan dolgoznak most fegyverrel Irakban és Szíriában.

 

.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez