Megszólalt a bíró, aki halálra ítélte Szaddám Huszeint

Kadhafi akkori líbiai elnök megpróbálta lefizetni az amerikaiakat, hogy csempésszék ki a halálra ítélt Szaddám Huszeint Irakból. Ezt állítja legalábbis a volt diktátor perét vezető bíró. Monuir Haddaddal az Al Arabiya hírtelevízió készített interjút.

A bíró szerint az amerikaiak megpróbálták 144 nappal elhalasztani a hatalmától megfosztott iraki elnök halálos ítéletének meghozatalát. Ő maga akkor a Különleges Büntető Bíróság főbírája volt, kollégáival együtt ő ítélte halálra Szaddám Huszeint 2006-ban.

Az új elnök, Dzsalál Talabáni a világsajtóban megjelent hírekkel ellentétben egyetértőleg jóváhagyta a kivégzést – mondja Monuir Haddad. És ugyancsak azzal szemben, ami a médiába megjelent, a volt elnök nyugodtan és méltóségteljesen fogadta az ítéletet.

A bíró maga kérdezte meg Szaddám Huszein utolsó kívánságát, mégpedig azért, mert nem volt jelen a kivégzésen egyházi személy, aki ezt megtehette volna. Amikor rákérdezett a dologra, a volt elnök csak annyi válaszolt, hogy jó egészséget és jólétet kíván neki.

Annak idején rengeteg bírálat érte a végül 2006. december 30-án végrehajtott kivégzést. A nap az áldozati ünnep első napja volt abban az évben. Az ünnep idején pedig az iraki jog nem engedte halálos ítélet végrehajtását. Ők viszont attól tartottak, hogy Szaddám Huszein megszökhet a börtönből, ezért mégis felakasztották. Akkor jutott a tudomásukra, hogy Moammer Kadhafi megpróbálta lefizetni az amerikai őröket, hogy azok csempésszék ki Szaddámot az országból.

szaddamkadhafi

A bíró szerint a volt iraki diktátor tárgyalása független volt, a bírákat az Igazságszolgáltatási Tanács nevezte ki. Összesen 35 Baath párti bíró vett részt rajta – ez volt Szaddám pártja, az 1968-ban hatalomra került Arab Újjászületés Szocialista Pártja. A bíró egyébként arról is beszélt az Al-Arabiyának, hogy a mostani rendszer sok jogsértése még ma is a volt rendszer képviselőinek számlájára írható.

Fotó: Monuir Haddad (balról) az Al Arabiya riporterével,  Hassan Muawaddal.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez