Katonákat ítéltek halálra Nigériában
A nigériai katonai törvényszék 54 katonát ítélt halálra parancsmegtagadás és zendülés miatt.
A tárgyalás zárt ajtók között zajlott, a hadsereg nem adott ki semmilyen információt a vádakról, illetve a vallomásokról. A halálra ítélt katonák ügyvéde azonban elmondta, hogy védencei tagadták az ellenük felhozott vádakat és ártatlannak vallották magukat. A törvényszék ennek ellenére golyó általi halálra ítélte őket. Azt még nem tudni, hogy a katonáknak van-e lehetőségük fellebbezni az ítélet ellen.
Mind az 54 katona az Északkelet-Nigériában állomásozó 7. hadosztályban szolgált, a Boko Haram ellen indított hadjáratban vett részt. A katonákat augusztusban tartóztatták le, állítólag azért,mert megtagadták a parancsot: nem voltak hajlandóak harcba indulni és visszafoglalni három települést a radikális iszlamista lázadóktól. A katonák a hivatalos jelentések szerint fellázadtak a parancsnokuk ellen. Ők viszont azzal indokolták a parancsmegtagadást, hogy nem kaptak elegendő lőszert és fegyvert a művelet végrehajtásához.
Nigériában egyébként nem ez volt az első ilyen eset a hadseregben. A katonai törvényszék még szeptemberben ítélt halálra 12 katonát hasonló vádak miatt Maiduguriban.
Fotó: Getty Images