Így ünnepelték az amerikaiak bagdadi bevonulásának tizenegyedik évfordulóját

Már 11 év telt el az amerikaiak bagdadi bevonulása óta, de korántsem vált biztonságossá az iraki főváros, például néhány héttel ezelőtt a világ legélhetetlenebb városának szavazták meg. Folyamatosak a merényletek és a támadások Bagdadban, s az évforduló miatt csak ma több mint húsz erőszakos cselekményre került sor: bombák robbantak és militánsok csaptak össze a kormányerőkkel. 

Április kilencedike mindjárt véresen indult Badgadban. Délelőtt tízkor a város különböző pontjain, egyszerre nyolc pokolgép lépett működésbe, megölve 11 embert és 50-et megsebesítve. Ezt követően egy piac és egy rendőrségi központ mellett történt újabb merénylet, amelyben négy rendőr vesztette életét. Feltehetőleg erre válaszul a szunnita terroristák és militánsok szintén aktivizálták magukat. Bagdad síita városrészében egyszerre tizenhárom bomba robbant, személygépkocsikban és teherautókba elrejtve, s a támadásban 18-an vesztették életüket, több mint százan pedig megesebesültek. Gyakorlatilag a teljes negyedet lezárták és semmiféle mozgás nem tapasztalható. 

Azonban a fővároson kívül is “megünnepelték” Szaddám Huszein tizenegy évvel ezelőtti bukását. Öt bomba rombant egyszerre Vasit tartományban hat ember halálát okozva. Az iraki militánsok aknavetőtámadást intéztek Szaba al-Bur települése ellen, ebben egy ember meghalt és további hét pedig megsebesült. Az iraki biztonsági erőknek sikerült  az Iszlám Állam Irakban és Levantéban (ISIL) egyik harci brigádjét kiszorítani egy kis településről, s ebben a hadműveletben több mint 30 militáns vesztette el életét. 

A becslések szerint ebben az évben eddig 2400 ember vesztette életét Irakban, valamilyen terrorista merényletben vagy militáns támadásban. A Mercer csoport által közzétett listán, amelyen a világ 239 legjelentősebb városa van fenn, Bagdad végzett az utolsó helyen.A kutatók elsősorban a politikai stabilitást, a szervezetbűnözést, munkalehetőségeket és a környezetszennyezést vizsgálták. Szinte megállás nélkül lehetne sorolni a helyi lakosok problémáit: állandó robbantások, közbiztonság teljes hiánya, szennyezett víz, napokig tartó áramszünetek, szegénység, munkanélküliség, mindent átható korrupció.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez