Lopott autókkal furikázik a tádzsik elnöki konvoj

Mintegy kétszáz Mercedesről és BMW-ről gyanítják Németországban, hogy azok illegális módon kerültek Tádzsikisztánba, méghozzá az elnök környezetébe.

Ha Emomali Rahmon elnök autókonvoja elindul Dusanbéban akkor Tádzsikisztán fővárosában szentségelnek az autósok, mert leáll a forgalom. De honnan a sok Mercedes és BMW az elnöki konvojban? Németországból. Ott ellopták őket majd pedig eladták a tádzsik titkosszolgálatnak, amely – as német hatóságok feltételezése szerint – maga is kiveszi a részét a drogkereskedelemből. A németek kocsikba titokban beépített GPS segítségével azonosították a lopott autókat – 200 Mercedest és 93 BMW-t -, és magyarázatot kértek. Nem kaptak. Legutóbb a tádzsik külügyminiszter is sietve lemondta berlini látogatását amikor megtudta: Németország hivatalos formában is érdeklődni akar a lopott Mercedesek és BMW-k után. Guido Westerwelle német külügyminiszter erre bekérette a tádzsik nagykövetet, és neki tette fel a kérdést, tudnak-e az elnök környezetében arról, hogy – a Bild értesülései szerint – a legmagasabb körökben, sőt az elnök köernyezetében és rokonságában landoltak a lopott német merdzusók.  A tádzsik fél mindeddig semmiféle hivatalos választ nem adott a németeknek – a hírügynökségeknek azonban nevük elhallgatását kérő tádzsik diplomaták megerősítették, volt ilyen megkeresés. A tádzsik állami szervek ugyanakkor visszautasítják a “vádakat”. Tádzsikisztán berlini nagykövetsége nyilatkozatot adott ki, amely szerint “a gépjárműveknek számos határon kell átmenniük Némnetországból Tádzsikisztánba, bármiféle hamisított dokumentum már ezeklen a határokon feltűnne” . Titokban azonban – úgy tudkják a német lapok – már német rendőrtisztek is jártak Dusambéban, és megbizonyosodtak arról, hogy ott vannak a német autók. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez