Pénzmosás kínai módra

“Egy kínai polgár évente maximum 50 ezer dollárt utalhat át külföldre legálisan. A Bank of China lehetővé tette, hogy akár egymilliárd dollárt is külföldre utalhassanak Kínából.”- állította közszolgálati televízió Pekingben. A vizsgálat szerint más kínai bankok is érintettek a nagy pénzmosásban.

 

 

 

 

“Kísérleti eljárásról van szó”- mondják a Bank of China vezetői a bírált pénzküldési rendszerről. Kicsit sok pénzzel kísérleteznek a banknál. Voltak 10, sőt 20 milliárd jüanos átutalások is. Ezek horribilis pénzek. 10 milliárd jüan 1,6 milliárd dollárt ér, 20 milliárd tehát 3,2 milliárd dollárt jelent. Ezek csillagászati számok lennének máshol, de nem Kínában. Nemrég lefoglalták az egykori belbiztonsági főnök vagyonát, melyet 90 milliárd jüanra becsültek. Ez több mint 14 milliárd dollár, vagyis jóval nagyobb, mint Magyarország egész éves nemzeti jövedelme.

A pénzmosás elleni kampány része a nagy korrupcióellenes hadműveletnek, melyet az ország első embere, Hszi Csinping indított el. Legutóbb leváltották Kanton első emberét, akit hatalmas korrupcióval gyanúsítanak. Kanton a fővárosa Kuangtung tartománynak, mely HongKong mellett van. Itt igen erős a reformfolyamat, ugyanakkor nagy tere van a pénzügyi visszaéléseknek is. Itt terjedt el a meztelen mandarinok intézménye. Ez azt jelenti, hogy a befolyásos párttitkár papa otthon ügyködik, a korrupciós pénzeket HongKongba utalják, mert ott él a család. Ebben a tartományban elrendelték, hogy vége a meztelen mandarin rendszernek. Aki mandarin akar lenni, az tartsa otthon a családját, különben kirúgják, vagy alacsonyabb beosztásba helyezik.

Sok mandarin jelezte: vállalja ezt is, de nem hozza haza a családját külföldről. Persze lehet, hogy a mandarint, ha rajtacsípik a pénzmosáson, akkor kivégző osztag elé állítják. Kínában ugyanis nem viccelnek a korrupcióval, a büntetés általában halál. Bár legtöbbször ezt életfogytig tartó börtönre enyhítik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez