Eltiltották a következő olimpiáról Vanessa Mae-t

Vanessa Vanakornt eltiltották négy évre a síeléstől, mert tisztességtelenül kvalifikálták az idei Szocsi Olimpiára januárban. Nézzünk magunkba, nem nagyon rengette meg nyugalmunkat a hír. És ha a név a világ egyik legjobb hegedűművészét takarja?

A cipész maradjon a kaptafánál. A mondás már idén télen is igaznak bizonyult Vanessa Mae-vel kapcsolatban, aki thaiföldi műlesiklóként utolsónak végzett a 67 fős mezőnyben az Olimpián. Az akkor befejezettnek hitt történet most új fordulatot vett.

A Nemzetközi Síszövetség (FIS) tegnap jelentette be, hogy manipulálták Vanessa Mae olimpiai kvalifikációját. A szingapúri születésű, kínai anyától és thai apától származó, Angliában felnőtt és jelenleg Svájcban élő 36 éves művész Szlovéniában kapta meg az olimpiai részvételhez szükséges engedélyt. A versenyre január 18-19-én került sor, egy nappal a hivatalos regisztráció lezárta előtt. Mivel akkor a bírák elegendőnek találták a hegedűművész teljesítményét, Vanessa Vanakornként Thaiföldet képviselhette a Szocsi Olimpián.

Vizsgálatai alapján a FIS nemcsak Vanessa Mae-t, de az ügyben érintett öt bírát is eltiltotta négy évre a síeléstől.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez