Emigrált a teljes eritreai válogatott

Illetve majdnem – a tizenegy focistából tízen nem tértek vissza az “Afrika Észak-Koreája” kitüntető címet megszerzett országba.

A válogatott Botswanában – a szubszaharai Afrika egyik leggazdagabb, legbékésebb, legstabilabb országában – játszottak világbajnoki selejtezőt. A meccsen már túl voltak, és haza kellett volna menni. A tizenegy játkosból tíz viszont egyszerűen nem volt hajlandó felszállni a hazafelé tartó gépre, hanem menedékjogot kért a reptéren a botswanai hatóságoktól. Még hazájuk nagykövete is kiment a reptérre, hogy rábeszélje a fiúkat a hazatérésre, de nem sikerült. Inkább maradtak. Nem ez az első eset, hogy eritreai sportolók meglépnek a mérkőzés után – 2013-ban Ugandában kapott 15 eritreai focista. (Ott még csapatat kísérő orvos is inkább az emigrálás mellett döntött. ) A mostani esetről még nem tudjuk, pontosan mivel is indokolják  a menedékkérelmüket a sportolók – korábban sok esetben azt hozták fel, hogy nem kívántak szolgálni az eritreai hadseregben, és pontenciálisan belekeveredni kormányuk katonai akcióiba. Ebben az évben már 38 000   eritreai migráns érkezett Európába. A szírek mellett ők azok, akik szinte teljes bizonyossággal számíthatnak menekültstátuszra. Európa mellett Afrika déli, biztonságos, gazdag országai (Botswana, Dél-Afrika, Namíbia) az eritreai migráció fő célországai.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez