Terrorista vagy áldozat? Megszólalt az Iszlám Állam német lánya

Júliusi letartóztatása után rengeteg hír terjedt el Linda Wenzelről, az Iszlám Államhoz 16 évesen csatlakozott német lányról. Ezúttal ő mondta el a saját sztoriját, vagy legalábbis azt, amit jónak látott belőle. A történetet az iraki legfelsőbb bíróság lapja ismertette.

Linda Wenzelt Moszul felszabadítása után egy ház pincéjében bújkálva találták meg az iraki katonák. De hogy került oda?

Azt mondja, egy Fatima nevű lány szervezte be Jordániából. Összehozta egy Németország déli részén lévő mecsetben működő imámmal, Abu Khaleddel. Online persze. Az imám állítólag közölte vele, hogy személyesen nem találkozhatnak, ugyanis nem maradhat egyedül egy nővel. Később azonban adott neki néhány német nyelvű könyvet az iszlámról, kapott egy Koránt is, Fatima pedig több szélsőséges fórumra  beregisztrálta.

Linda Wenzel, aki két nappal ezelőtt állt bíróság elé Bagdadban, fátyollal a fején, arról is beszélt, hogy egy idő után rájött: az imám biztonsági okokból kerülte a találkozást – a német hatóságok akkor már figyelték a férfit.

A már említett szélsőséges fórumokon ismerkedett meg a német tinilány az Iszlám Állam harcosával, Abu Uszama al-Sisanival. A férfi rábeszélte, hogy csatlakozzon ő is az ISIS-hez és utazzon a “kalifátus országába”, ahol ő el fogja venni feleségül.

Miután a viszonya a családjával megromlott, “vőlegényétől” tanácsokat kapott arra is, hogyan hamisítson olyan utazási dokumentumokat, melyekkel eljuthat Törökországig.  Amikor odaért, a férfi már nem volt ott. Vissza kellett térnie Szíriába, ezért telefonon házasodtak össze.

A férj arra kérte, hogy menjen a török-szíriai határra, ahol egy csapat csecsen harcos vette a gondjaiba. Három órán át gyalogoltak egy embercsempész-útvonalon, át Szíriába. Ahol Linda végre találkozott a férjével.

Az első nap után az összes ISIS-feleséget és gyereket buszra pakolták és Moszulba vitték – az Iszlám Állam iraki fellegvárába. Ott Linda először egy nagy táborban élt. Egy hónap után költözhetett a férjével közös otthonába, ahol eddig csak néhányszor járt. De az idő nagy részét most is egyedül töltötte, egyedüli látogatója egy másik ISIS-feleség volt.

Három hónappal később közölték vele, hogy a férje elesett. Amikor az iraki erők megközelítették Moszult, haza akart jutni Németországba – állítja. De az Iszlám Állam ezt nem hagyta és 200 dollár kártérítést adott neki a férje haláláért.

Ammikor az iraki erők elfoglalták Moszult, kórházba vitték a nőket, köztük a jazidi szexrabszolgákat is. Először Linda Wenzelt is annak nézték. De amikor kiderült, hogy ki is ő börtönbe vitték az iraki hatóságok.

A bagdadi magazin szerint a most 17 éves Linda tökéletesen megbánta, hogy elszökött Németországból. Egyenesen a bíróhoz beszélt és azt közölte, hogy vissza akar térni. De lehet, hogy sosem fog.

A fiatal nőről szeptemberben az iraki miniszterelnök azt mondta: nem tudják, mi lesz a sorsa. A bíróság hivatott eldönteni, hogy a halálsorra küldi-e a Németországból Irakba szökött tinédzsert. Haider al-Abádi arról beszélt, hogy léteznek olyan törvények, melyek számonkérhetővé tesznek tizenéveseket is, ha azok ártatlan embereket gyilkoltak.

Egyes híradások szerint Linda Wenzel a bíróság előtt elmondott és némileg ártatlannak tűnő története ellenére több iraki katonát megölt, miután férje megtanította a mesterlövész puska használatára. Több német médium pedig úgy tudja, hogy az ISIS “női Gestapójának” volt a tagja.

Ennek a – főleg külföldi – nőkből álló csapatnak, az Al-Khansa különleges brigádnak az volt a feladata, hogy az Iszlám Állam szigorú és szélsőséges vallásfelfogása alapján hozott rendeleteket betartassa a nőkkel. Tagjai árgus szemekkel figyeltek mindenre és azonnal megbüntették, például megkorbácsolták azokat, akik kilógtak a sorból, akár ruhájukkal, akár viselkedésükkel. Nem egyszer gyilkoltak is büntetésből. De ők voltak azok is, akik arra kényszerítettek fiatal lányokat, hogy legyenek szexrabszolgák.

Megint mások szívfacsaró történetről beszélnek.

Hogy ki is igazából Linda Wenzel, ma még nem tudni. Mint ahogy az is kérdés, hogy mi lesz a sorsa.

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez