Parlamenti kivonulót fújtak az algériai iszlamisták

Algéria, Algír – Nem várt jelenetek szakították meg a törvényhozás alakuló ülését. Az iszlamista képviselők csalást kiáltottak és kivonultak az ülésről.

 

Papírokat lobogtattak, majd kirobogtak a törvényhozás alakuló üléséről iszlamista képviselők. Ezzel az akcióval tiltakoztak a szerintük elcsalt választások miatt. A képviselők, több tucatnyian, az alakuló ülésen előbb „Nem a csalásra!” feliratú plakátokat lengettek az ülésteremben, majd elhagyták az alakuló ceremóniát. A távozó képviselők túlnyomó többsége az iszlamista Zöld Algéria Szövetség tagja, hozzájuk csatlakoztak kisebb pártok képviselői.

Algériában május 10-én tartották a választásokat alacsony részvétel mellett. A győzelmet az eddig is hatalmon lévő Népfront szerezte meg. Az Zöld Algéria iszlmistáinak a harmadik hely jutott. A 462 törvényhozási mandátumból mindössze 60-at szereztek meg. Algéria az egyetlen észak-afrikai ország, amelyet semmilyen formában nem érintett az arab tavasz. Tunéziában, Líbiában, Egyiptomban rendszert váltottak és választásokon győztek az iszlamisták, Marokkóban szintén iszlamista színezetű kormány irányít, Algériában azonban nem tudtak jelentős befolyásra szert tenni az arab tavaszi szélben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez