Most kiderül, hogy ön ateista-e, vagy hívő

A dolog nagyon egyszerű, és maximum pár másodpercet vesz igénybe. Sőt, a Helsinki Egyetemen egy kutatásban is használták, és a segítségével egészen érdekes dolgokra következtettek.

A teszt tehát a következő: az alábbi mondatokat mondja ki hangosan. Ne csak gondolja és ne is suttogja őket.

Tegye csak Isten elviselhetetlenné az életemet.

Isten lobbantsa lángra a házamat.

Fordítsa ellenem Isten az összes barátomat.

Amennyiben mindet sikerült bármiféle stressz nélkül hangosan kimondania, úgy elég valószínű, hogy ön ateista. Azonban elég valószínű, hogy minimális diszkomfortot azért okozott a fenti mondatok hangos felolvasása. A Helsinki Egyetem kutatása szerint még azok is kényelmetlenül érezték magukat, akik előzőleg ateistának vallották magukat. Sőt, pontosan annyit izzadtak a feladat közben, mint a hívők (igen, a résztvevők izzadásának mennyiségét mérték eközben).

Érdekes módon tehát még azok is tartanak egy ilyen feladattól, akik nem hisznek Isten létezésében: hiszen ki tudja, talán még az is előfordulhat, hogy valóra válnak a kimondott szavak. Persze könnyen lehet, hogy egyszerűen abban hisz, hogy amit mond, vagy gondol, bevonzza a rosszat.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez