Trump közölte a palesztin elnökkel, hogy Jeruzsálembe költöztetik a nagykövetséget

Az amerikai elnök döntéséről Mahmúd Abbász szóvivője értesítette a világot.

Konkrétan azt mondta, hogy Donald Trump telefonon tájékoztatta Mahmúd Abbászt a költözködésről. A dolog már egy ideje a levegőben lógott. A palesztin elnök figyelmeztette a lehetséges komoly következményekre amerikai kollégáját – írják az izraeli híroldalak. Donald Trump rendszeres telefonkapcsolatot tart fent több közel-kelet vezetővel. Most is felhívott néhányat közülük, köztük Netanjahu izraeli miniszterelnököt és Jordánia uralkodóját, Abdallaht – közölte Sarah Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

Mindenki arra számított, hogy legkorábban holnap pendíti csak meg a kérdést Donald Trump. A lépést, amely lényegében azt jelenti, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, a palesztinok mellett egy sor arab ország is ellenzi, és most már – utolsóként – Irak is értésre adta, hogy negatív hatásai lehetnek a térségben. Korábban az Európai Unió, a Palesztin Hatóság, Szaúd-Arábia, Törökország és az Arab Liga is tiltakozását fejezte ki. A nemzetközi közösség Tel Avivot ismeri el Izrael fővárosának.

Trump közel-keleti tanácsadója és veje, Jared Kushner tegnap még arról beszélt, hogy az elnök nem hozta meg a végső döntést.

A palesztinok Jeruzsálem keleti részét szeretnék jövendőbeli államuk fővárosának, Washington eddig azt támogatta, hogy  Izraelnek és a palesztinoknak tárgyalniuk kell a zsidók, muzulmánok és keresztények számára egyaránt szent városról. Most Trump azt erősítette meg, hogy a maga részéről döntött.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez