A tiltakozási hullámot a „Let’s Save Togo” ernyőszervezet indította el, amelynek több ellenzéki párt is tagja. Az államügyész elmondta, hogy a most őrizetbe vett személyek szándékosan gerjesztettek zűrzavart és erőszakot a megmozdulások idején. Az őrizetbe vettek között van Zeus Ajavon és két társa, a tüntetés sorozat főszervezői. Őket a titkosszolgálat emberei vitték el.
A togói biztonsági erők lezárták a főváros több pontját, így vetettek véget a június 12-én indított akciósorozatnak. Két vezető ellenzéki politikus otthonát pedig körbezárták, hogy ne tudjanak részt venni az eseményeken. Köztük volt Kean-Pierre Fabre is, aki jelölt volt a legutóbbi elnökválasztáson. A megmozdulásokon egyébként több ezer ember vett részt Loméban, hogy a választási törvény megváltoztatása miatt tiltakozzon. A biztonsági erők a tüntetések idején többször is összecsaptak a demonstrálókkal és könnygáz gránátokat is bevetettek ellenük. Az ellenzéki pártok és mozgalmak szerint a zavargásokban 119 ember sérült meg. A biztonsági miniszter, Gnama Latta ezredes korábban azt mondta, hogy a tüntetések idején 22 rendőr szenvedett súlyos sérüléseket.
Togóban októberben parlamenti választást tartanak, négy évtizede ugyanaz a család vezeti az országot. Togó jelenlegi vezetője Faure Gnassingbe 2005-ben került hatalomra a hadsereg segítségével, miután apja Gnassingbe Eyadema meghalt, 38 hatalomban töltött év után.. Faure Ganssingbe végül vitatott körülmények között megnyerte a 2005-ös és 2010-es elnökválasztást.