Zöld út a kínai befektetésnek

Colin Barnett, Nyugat-Ausztrália miniszterelnöke szerint csak az állami tulajdonú kínai cégek elég nagyok ahhoz, hogy Ausztráliában befektessenek.

A hét elején Tony Abbott, a szövetségi ellenzék vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy problémás lehet a kínai állam túlsúlya a befektetésben. “Nehezen tudom elképzelni, hogy az államunk legfőbb nemzeti érdeke, hogy egy másik ország ilyen komoly befolyást gyakoroljon a gazdaságára.” – nyilatkozta ezt Pekingben.

 

Barnett ugyanakkor éppen azt emeli ki, hogy a kínai vállalatok azért képesek óriási befektetések kivitelezéséhez, mert az Peking mögöttük áll. Sőt meglátása szerint Ausztráliában a megfelelő méretű és erejű vállalatok is nagyobbrészt állami tulajdonúak.

2008-as megválasztása óta igyekeszik Barnett kínai cégeket államába csábítani, főleg a high-tech szektorba.

 

Forrás: www.news.com.au

Nyelvfelismerés » Hungarian

Nyelvfelismerés » Hungarian

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez