Még hetekkel ezelőtt elterjedt a hír, hogy megerőszakoltak és megöltek egy buddhista nőt. Egyesek szerint az elkövető muzulmán volt, ezért militáns buddhisták, bosszúból több muzulmán férfit megöltek. Ezt követően elszabadultak az indulatok, tömeges zavargások kezdődtek a tartományban. Ahol mindig is feszült volt a buddhista többség és a kisebbségben lévő muzulmánok viszonya. Thein Sein elnök elrendelte a tartományban a rendkívüli állapotot, de az erőszakot nem sikerült megfékezni. A hivatalos források 29 halálos áldozatot említenek, nem hivatalos források ennek a többszörösét. Már legalább harmincezer muzulmán a szomszédos Bangladesbe menekült. A két ország határát a Naf folyó jelenti. Ezen jelenleg is több ezer ember, főként asszonyok és gyerekek sodródnak hirtelen összeeszkábált lélekvesztőkön. Az ENSZ menekültügyi bizottsága szerint életveszélyben vannak. A genfi székhelyű szervezet felszólította Bangladest, hogy fogadja be a menekülteket. Az utóbbi napokban ugyanis a bangladesi hatóságok 1500 embert visszafordulásra kényszerítettek, de számukra egyelőre nincs visszaút, mert Rakhine tartományban még tombol az erőszak. Ez a krízis is jelzi, hogy Mianmar demokratikus átalakítása milyen bonyolult folyamat, hiszen az országban több etnikai és vallási kisebbség is él, szinte teljes jogfosztottságban. Ez immár nemcsak a hatalomnak, hanem a legálisan működő burmai ellenzéknek is óriási kihívás. (BBC)
Az ENSZ a burmai muzulmán menekültek befogadására szólítja fel Bangladest
Mianmar, Banglades – Sok ezer ember sodródik csónakokon a két ország határfolyóján. Mianmar Rakhine tartományában már egy hete véres összetűzések zajlanak a buddhista többség és a muzulmán kisebbség között.
(Visited 1 times, 1 visits today)