Ferenc pápa: az egyház szégyene a papi pedofília

Ferenc pápa szerint akkor eshetnek meg ilyen szörnyűségek, ha az embereknek nincs élő kapcsolata Istennel – írja az MTI.

 

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk Silvano Tomasi apostoli nuncius Genfben, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának meghallgatásán beszélt a katolikus egyház pedofil botrányaival kapcsolatban. A Vatikán ENSZ-hez delegált nagykövete szerint nincs mentség az ilyen bűncselekményekre. Soha, semmilyen körülmények között nem igazolhatók a gyerekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések – fogalmazott Tomasi.

A Vatikáni Rádió jelentése szerint Ferenc pápa csütörtökön szokásos reggeli szentmiséjén “az egyház szégyenének” nevezte a papokat érintő botrányokat, amelyek szerinte akkor történhetnek meg, ha az embereknek nincsen élő kapcsolata Istennel.

A világszervezet gyermekjogi bizottsága előtt a Vatikánnak elsősorban azok alól a vádak alól kell tisztáznia magát, amelyek szerint éveken át lehetővé tette szexuális erőszak elkövetését több ezer gyerekkel szemben azáltal, hogy megvédte pedofil papjait és saját hírnevét az áldozatok kárára.

Hiranthi Wijemanne, az ENSZ-testület egyik Srí Lanka-i tagja a meghallgatáson azt követelte a Vatikántól, hogy szolgáltasson pontos adatokat az egyház tagjai által elkövetett szexuális visszaélések teljes köréről. A szakértő egyúttal kifogásolta azt, hogy a vizsgálódásokat gyakran csak az egyházon belül, szigorúan bizalmasan folytatják le, és azok eredményeit nem hozzák nyilvánosságra. Sara De Jesus Oviedo Fierro, a bizottság elnöke hasonlóan a nagyobb átláthatóság biztosítását hiányolta az egyház részéről.

A Vatikán 1990-ben ratifikálta az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményét, amely egyebek mellett arra kötelezi aláíróit, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést a gyerekek megóvása érdekében, és az ő érdekeiket helyezzék minden más elé. A Szentszék 1994-ben nyújtotta be az első jelentést az egyezmény teljesítéséről, de utána évekig nem számolt be az e téren tett előrelépésekről, csak 2012-ben, miután bírálatok kereszttüzébe került a két évvel korábban világszerte kirobbant egyházi pedofilbotrány miatt.

Az áldozatok csoportjai és emberjogi szervezetek együttesen gyakoroltak nyomást az ENSZ illetékes bizottságára annak érdekében, hogy vonja kérdőre a Vatikánt az elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban, amelyeket az áldozatok írásos tanúvallomásával támasztottak alá, a probléma globális méretűvé válását igazoló bizonyítékokkal kiegészítve. A Vatikán dokumentumaira hivatkozva rámutattak többek között arra, hogy a Szentszék tisztségviselői évtizedeken át tudtak egy gyerekeket molesztáló mexikói papról anélkül, hogy lépéseket tettek volna ellene, egy vatikáni bíboros levelezéséből pedig kiderült, hogy dicsérettel illette az egyik francia püspöknek azt a döntését, amellyel védelmébe vette egyik pedofil papját.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez