Két és fél hónap az emberrablók fogságában

Mali északi részén a francia hadsereg szabadított ki öt mali segélymunkást, akit még február elején raboltak el.

A francia és a mali elnöki hivatal, közös, szűkszavú közleményben tudatta: a francia haderő egyik egysége Tombouctoutól északra kiszabadott öt fogságban tartott mali segélymunkást. Közülük négy a Nemzetközi Vöröskereszt alkalmazottja volt. A kiszabadított túszok valamennyien egészségesek, áll a közleményben, amelyben viszont az akció részleteiről semmi sem olvasható. A Nemzetközi Vöröskereszt mali delegációjának vezetője a francia rádiónak nyilatkozva elmondta: nem érkezett semmilyen követelés az emberrablóktól. A Nemzetközi Vöröskereszt helyi törzsi vezetőknél próbált tudakozódni elrabolt társaik sorsáról, de semmi érdemit nem tudtak meg és a mostani szabadulás körülményeiről sem tudnak egyelőre semmit. Azt már a francia rádió tudósítója tette hozzá, hogy a vöröskeresztesek elvileg ellenzik a katonák túszszabadító hadműveleteit, mert azokat túl veszélyesnek tartják. A tudósító szerint azonban a mostani francia akciónak nem a túszok kiszabadítása volt a fő célja, tehát lehet, hogy véletlenül bukkantak rájuk. Amikor februárban elrabolták a segélymunkásokat, a MUJAO nevű szélsőséges iszlamista szervezet azonnal magára vállalta az akciót. De a mostani fejlemények tükrében úgy tűnik, hogy nem az iszlamisták voltak az emberrablók, hanem egy tőlük független bűnözői csoport, amely kizárólag a váltságdíjban lehetett érdekelt, véli a francia rádió tudósítója meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez