“Novembereben Malam Bacai Sanha még hivatalában fogadta a futam szervezőit és maximális támogatásáról biztosított. Elmondta, hogy a Budapest-Bamako befutója nagy esemény lesz az ország életében.” – mondta a futam alapítója Szabó Gál András.
A szervezők ma délután a résztvevői aggodalmakat körlevélben próbálták eloszlatni. Elmondták az indulóknak, hogy az elnök szerepe az utóbbi időben mindössze ceremoniális volt. A hatalom Carlos Gomes, miniszterelnök kezében van, aki az elkövetkező napokban várhatóan új elnök kinevezésével erősíti meg hatalmi pozícióját.
Németország, Portugália és Anglia külügyminisztériuma levélben kérte a Budapest-Bamako német, portugál és angol indulóinak adatait a szervezőktől.
A rendezők elkötelezték magukat, hogy a futam alatt is nap mint nap követik a bissau-guineai eseményeket és ha a helyezet úgy kívánja az utolsó pillanatban is meg tudják változtatni a befutó helyszínét. “Különböző B tervek készültek. A bissaui helyzet nem sokat változtat a futamon, hiszen csak az utolsó két nap zajlik ebben az országban”- tette hozzá a világ legnagyobb amatőr rallyjának alapítója.
A Budapest-Bamako most szombaton rajtol a Hősök teréről 36 ország több mint 400 résztvevőjével. A fapados Dakarként is ismert afrikai flúgos futam és tereprally január 30-án ér véget Bissau-Guinea fővárosában, Bissauban.
Malam Bacai Sanha egyik utolsó fotóján Wellsz Tamással, Bissau Guinea kinevezett tiszteletbeli konzuljával egyeztet a Budapest-Bamakoról. 2011 novemberében.
http://2012b2.blog.hu/2012/01/09/a_bissau_guinea_elnoke_halott_indulok_paraznak