Régi sérelmek, új összecsapások Líbiában

Líbia, Gharyan – Összecsapások robbantak ki a rivális milicisták között Líbiában. A harcokban ketten meghaltak és legalább 16-an megsebesültek.

 

 A harcokat az váltotta ki, hogy az assabiai milicisták feltartóztattak két civilt Gharyan közelében. Az egyiküket levetkőztették, folyamatosan gyalázták, a másikuk lábába pedig kést döftek- erről a település szóvivője beszélt a Reuters hírügynökségnek. Az assabiai milicisták nem sokkal az incidens után Gharyant is megtámadták. A település Katonai Tanácsának vezetője, Ammar Huwaidi azt mondta, hogy legalább 70 harcos rontott a falura, rakétákat is bevetettek. Sok épület megrongálódott. Huwaidi a Reutersnak elmondta, hogy heves tűzpárbajt vívtak az assabiai milicistákkal, akiket végül sikerült visszaverniük. Az assabiaiak a Kadhafi-ellenes felkelés idején a diktátor oldalán harcoltak, Gharyan település lakói azzal vádolják őket, hogy szándékosan akarnak káoszt előidézni a térségben.

 Közben a Nemzeti Átmeneti Tanács vezetője, Mustafa Abduldzsalil arra figyelmeztetett, hogy az egymással rivalizáló fegyveres csoportok könnyen polgárháborúba sodorhatják az országot. A milíciák képviselői azt követelik a líbiai vezetéstől, hogy emelje meg a fizetésüket és ezzel párhuzamosan csökkentse azoknak a tiszteknek a bérét, akik még Kadhafit szolgálták a hadseregben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez