Huszonhét maratont fut Nelson Mandela tiszteletére egy brit színész

Dél-Afrika, London) – Huszonhét nap alatt 27 maratoni futást teljesít a Dél-Afrikai Köztársaságban Eddie Izzard brit színész, fanatikus hosszútávfutó Nelson Mandela volt dél-afrikai államfő 27 évi bebörtönzésére emlékezve.

 

 

Az 50 éves férfi a The Daily Telegraph brit napilapnak elmondta, hogy a futások többségét mezítláb akarja véghezvinni, és olyan helyeken fog futni, amelyek különleges kapcsolatban állnak az emberi jogok dél-afrikai ikonjával. Először akkor ötlött fel benne a futás gondolata, amikor megvitatta édesapjával azt a dokumentumfilmet, amely Nelson Mandela első köztársaság elnöki éveiről szól – tette hozzá.
Izzard már személyesen is találkozhatott  Mandelával, amikor Dél-Afrikában vendégszerepelt, és az előadásaiból befolyt összeget Mandela alapítványának adományozta.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez