Lemondott Lesotho miniszterelnöke

Lesotho, Maseru – Távozik posztjáról Pakalitha Mosisili miniszterelnök, miután a törvényhozási választásokon pártjának nem sikerült abszolút többséget szereznie. Az ellenzéki pártok pedig összefogtak ellene és koalíciós kormány létrehozására készülnek.

 

Monyane Moleleki, a Democratic Congress egyik vezetője jelentette be, hogy Mosisili benyújtotta lemondását III.Letsie királynak, vele együtt a teljes kormány is távozik. Az uralkodó korábban arra kérte Mosisilit, hogy az új miniszterelnök kinevezéség maradjon a posztján. Pakalitha Mosisili pártja kapta a legtöbb szavazatot a választáson, de az ellenzéki pártok jelezték, hogy nem akarnak koalícióra lépni vele. Mosisili 1998-ban került hatalomra és azóta vezette az országot. Az általa alapított pártban megromlott a viszonya társaival, többen is felszólították, hogy ne induljon a mostani választáson. Ezt követően kilépett és új pártot alapított, Democratic Congress néven. Mosisili a választások előtt jelezte, ha veszít, akkor önként lemond posztjáról és távozik a hatalomból. A legutóbbi, egy hónapja készített Gallup közvélemény kutatás adatai szerint Mosisili nem volt népszerű hazájában. A lakosság 39%-a a támogatta politikáját.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez