Egyiptomban törvény tiltja a műtétet, de ennek ellenére a nők nagy részének kivágják a csiklóját. A konzervatív közfelfogás szerint egy lány nem kap férjet, ha nem vágták ki a csiklóját! Egyiptom világ rekorder ezen a téren: faluhelyen a lányok 91%, a városokban 85%-a jut erre a sorsra! Nemcsak a muzulmán családoknál szokás ez, de a keresztény körében is elfogadott, sőt kötelező vidéken!
A tekintélyes kairói Al Azhar vallási egyetem állásfoglalást tett közzé arról, hogy Mohamed próféta ilyesmit egyáltalán nem írt elő! Suzanne Mubarak asszony, az elnök neje kampányt folytatott annak idején. A parlament meg is hozta a törvényt, melyet egyáltalán nem tartottak be. Miután megbukott a Mubarak rendszer, a Muzulmán Testvériség és a szalafisták kaptak többséget az országgyűlésben. Ők mindent elkövettek azért, hogy a törvényt eltöröljék. Ha Morszi elnök nem bukik meg, akkor a törvény kikerült volna a jogszabályok közül Egyiptomban, de így érvényben maradt. Ezért bíróság elé lehet állítani az apát és a helyi “doktort” azért, mert egy lány belehalt abba, hogy kivágták a csiklóját! De mint az UNICEF nemrég nyilvánosságra hozott jelentéséből kitűnik egész Észak-Afrikában elterjedt ez a szokás, melyet aztán az iszlamista fanatikusok rá is kényszerítenek azokra a családokra, melyek maguktól talán nem alkalmaznák ezt a barbár gyakorlatot. Az UNICEF tanfolyamot szervezett Szomáliában, és ezen arról beszéltek a szakértők, hogy az egészségre veszélyes és ártalmas az, ha egy lánynak kivágják a csiklóját. A vallás sem írja ezt elő!- hangsúlyozzák a szakértők, akik elmondták: már a fáraók korában szokás volt ez. A jelenlevő fiatal lányokon mind végrehajtották a kényes műtétet: kivágták a csiklójukat Szomáliában.
Bűntény-e, ha egy lánynak kivágják a csiklóját?
Egyiptomban meghalt egy 14 éves lány, akinek kivágták a csiklóját. A helyi “doktor” rosszul végezte el a kényes műtétet, a lány vérmérgezést kapott és meghalt. Az apa és a “doktor” bíróság elé került.
(Visited 2 times, 1 visits today)