Egy 30 éves férfi lefejezte saját apját, majd kiszívta a vérét

Amikor a rendőrök kiértek a helyszínre a férfi egy machetével hadonászott és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket, ha megpróbálják letartóztatni. A rendőrök végül erősítést kértek és sikerült leteperniük az örült férfit. Figyelem! Innentől csak erős idegzetű olvasóknak ajánlott.

A bizarr incidens egy nigériai faluban történt Ebony államban. A Daily Independent internetes lapnak a helyi rendőrség szóvivője azt mondta, hogy a kiérkező rendőrök elborzadtak a látványtól, mert még soha nem láttak ilyen brutálisan kegyetlen gyilkosságot. A 30 éves férfit Nwode Chukwudi Awamnak hívják, aki egy machetével fejezte le 56 éves apját, majd ezt követően elkezdte kiszívni a vérét és evett egy darabot apja holtestéből. A rendőrök azt mondták, hogy amikor kimentek a helyszínre akkor gyomorforgató látvány fogadta őket. A férfi ugyanis éppen apja levágott fejéből és nyakából lakmározott. A rendőröknek végül nagy nehezen sikerült letartóztatniuk a férfit. A kihallgatása során viszont nem sikerült megtudni tőle, hogy miért ölte meg az apját. A rendőröknek közben sikerült kapcsolatba lépniük a gyilkos nagybátyával, aki elmondta, hogy Awam hat éve nem járt otthon és elképzelése sincs arról, miért követte el a szörnyű tettet. A rendőrség viszont jelezte, hogy eddig minden jel arra utal, hogy az 56 éves férfi rituális gyilkosság áldozata lett, de jelezték, hogy továbbra is nyomoznak a gyilkosság valódi indítékának kiderítése érdekében.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez