EU-s pénzből épült drogellenes bázis Bolíviában
Az Európai Unió támogatásával nyitott új drogellenes koordinációs központot a bolíviai kormány, az ország illegális kokain-exportjának jelentős részét termelő “vörös zónában”, Santa Cruz városától 120 kilométerre.
Az Ichilo névre keresztelt bázis építésének költségeit közel kétharmad részben az Európai Unió finanszírozta, amely projekt az EU által 2014 és 2016 között, a bolíviai drogellenes erőfeszítések támogatására elkülönített 90 millió dolláros keretből valósulhatott meg. A Santa Cruz városától 120 kilométerre fekvő koordinációs központ a Buenavista, San Germán, Nuevo Horizonte, Santa Fe de Yapacaní és Kilometro 7 települések által határolt, úgynevezett “vörös zónában” található, ahol a exportra szánt bolíviai kokain jelentős része készül. A régióban az elmúlt négy év alatt a rendőrség és a hadsereg mintegy 9000 drogellenes műveletet során 22 tonna kokaint, 15, a csempészek által használt apró zugrepülőteret, közel 9000 kokainfinomító üzemet és 41 droglabort számolt fel.
Az ichiloi központ megnyitóján Evo Morales államfő egyfelől köszönetet mondott az EU támogatásáért, másfelől pedig az USA elhibázott drogpolitikájának visszásságairól beszélt. Morales szerint Washington, a CIA és a DEA több évtizedes bolíviai jelenléte alatt sem tudott meggyőző eredményeket felmutatni a nemzetközi kábítószer-kereskedelem ellen hirdetett globális háborújában. A bolíviai államfő arra is kitért, hogy azokban az országokban, ahol az USA a drogháború égisze alatt katonai erőkkel is képviselteti magát, tovább nőtt a kokain alapanyagául szolgáló kokacserje termőterülete.
A bolíviai kábítószer-ellenes hivatal, a FELCN koordinációs központjának ichiloi telepítésének terve kezdetben a helyi földművesek elszánt ellenállásába ütközött, mivel egyéb bevételek híján, a régióban az illegális kokatermelés a jelenti a családok egyetlen megélhetési forrását. Az Andokban évezredes múltra visszatekintő kokacserje termesztése Bolíviában az úgynevezett, történelmi termőterületeken – a Los Yungas szubtrópusi völgyeiben – törvényes keretek mellett zajlik. A Los Yungasban a növény apró levelű változatát ültetik, amelyet kellemes íze és textúrája miatt részesítik előnyben a koka-rágók, akik között a vizsgáira készülő egyetemistától vagy az őslakos földművestől kezdve a bányászon át, az éjszakai szolgálatot teljesítő rendőrön keresztül e sorok írójáig a legváltozatosabb társaságot találjuk. A fogyasztási kokával ellentétben, a Chaparé vörös zónájában a nagyobb levelű – a helyiek által mandolinának hívott – variációt termesztik, amely rendkívül keserű, rágásra szinte alkalmatlan, azonban magas hatóanyag-tartalma és terméshozama folytán a kokain kitűnő alapanyaga.
Érdekes módon Santa Cruz városában egészen a hetvenes évek végéig legalább olyan nehéz volt kokalevelet vásárolni, mint mondjuk a pestlőrinci piacon. A lokálpatriotizmusáról híres szubtrópusi tartományban a közvélemény a kokarágást csupán a lenézett hegyvidéki indiánok idejét múlt szenvedélyének tartotta, egészen addig, amíg a fehér oligarchia számára világossá nem vált, hogy a feldolgozott levelek kokain formájában milliókat érnek az USA és Európa utcáin. Bár a kokarágó őslakosok továbbra is közmegvetésnek örvendtek Santa Cruzban, ez nem akadályozta meg a helyi elitet abban, hogy hektárok tízezrein termelje növényt és tonnaszámra exportálja a kokaint északra. Santa Cruzban nyílt titok, hogy a jól menő, főként a társadalom fehér krémje által lakott fényűző negyedek, a paloták előtt parkoló sportautók flottája, a nagy volumenű ingatlanbefektetések, mind-mind a kokaindollárok, csak kevesek számára termő gyümölcsei.
E kép 2006-ban változott meg gyökeresen, miután az ország elnöki székébe a kokatermelők jelentős politikai erőt képviselő szakszervezetének vezetője, Evo Morales Ayma ülhetett. A tömegbázisát részben a kokatermelőkre építő államfő kormányzása során a szakszervezet és a földművesek immár kiléphettek az illegalitás félhomályából, és a koka-problémáról többé-kevésbé nyilvános társadalmi és politikai párbeszéd indulhatott. Az új kormány rövid úton hazaküldte a drogháborút irányító DEA-t, Evo Morales pedig saját, ha tetszik,” többnemzeti” drogpolitikát hirdetett. A szakszervezet megerősödése és kedvező politikai konjunktúra melléktermékeként a szektor törvényes és törvénytelen ágazata is némileg demokratizálódott, így az üzletből kiszorultak a törvénytelen kokatermelést korábban ellenőrző, főként Santa Cruz-i oligarchák, akik krónikus történelmi amnéziáról téve tanúbizonyságot Morales kormányát, most csak mint a “kokainkabinetet” emlegetik, márpedig a tények az bizonyítják, hogy e jelző sokkal inkább illett az ország korábbi vezetőire.
Az észak-amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal, a DEA, 35 éves bolíviai működését drogpénzeken finanszírozott puccsok, állandósult társadalmi feszültségek, jó néhány, a parasztok soraiban véghez vitt mészárlás, és vajmi kevés kézzel fogható eredmény fémjelezte. Nagy diplomáciai vihart kavarva, a DEA operátorait végül 2008-ban utasította ki Bolíviából Morales kormánya. Evo politikáját nem nézte éppen jó szemmel Washington, azonban az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNDOC) tanulmányai szerint, a DEA távozása után Bolíviában jelentősen csökkent a törvénytelen koka-ültetvények száma. Az UNDOC szerint a pozitív tendencia főként annak köszönhető, hogy a rendőri akciók helyett a hatóságok inkább a termelőkkel folytatott párbeszédet, valamint az ültetvényeknek otthont adó, a világtól elzárt települések fejlesztésére helyezték a hangsúlyt.
Természetesen a világ harmadik legnagyobb kokatermelő országaként számon tartott Bolívia továbbra is a nemzetközi drogkereskedelem egyik fontos ellátó bázisa, azonban úgy tűnik, hogy a globális rákfene regionális áttéteire helyben hatékonyabb kúrát találtak, mint a közel 40 év alatt kudarcot vallott washingtoni direktívák, katonai tanácsadók, gépkarabélyok és helikopterek.