Héctor Timerman egyben azzal is megvádolta a briteket, hogy a probokáció mellett egy nagyszabásúkatonai bázist készülnek felállítani a szigeteken és ez – mint mondta – ellentéetes inden nemzetközi megállapodással. A hadgyakorlat áprilsi 14 és 27 között zajlik a szigetek körüli vizeken. Az argentin külügyek vezetője szerint a szigetek körzete ma a világ egyik legmilitarizáltabb térsége annak ellenére, hogy az ENSZ határozata éppen ellenkezőleg rendelkezett a körzetről. Éppen ezért az argentin külügyminisztérium erélyes hangvételű tiltakozó jegyzéket küldött Londonba – tette hozzá.
Argentina nem veszi le a napirendről a szigetek kérdését, annak ellenére sem, hogy a helyi – többségében brit – lakosság a Nagy-Britanniához való tartozás mellett döntött. Nemrégiben Buenos Airesben új bankjegyet hoztak forgalomba, amelyen a Malvin-szigetek egyértelműen Argentína részét képezik.
A Falkland/Malvin-szigetekért folytatott rivalizálás mögött persze kemény gazdasági érdekek állnak. A Dél-Atlanti hátság ugyanis nem csak halban gazdag vizeiről híres – a felszín alatt jelentős olajtartalékok is rejlenek. A brit kormány zöld jelzése után a Premier olajvállalat 600 millió fontos beruházás keretében 2017-re tervezi a Tengeri Oroszlán fúrótorony beindítását. Jelenleg a brit Rockhopper végez fúrások a szigetek északi részén és a tervei szerint 2016-tól kitermeli az általa talált Sea Lion lelőhelyet, ahol 350 millió hordó olajat sejtenek.
Ezen túl a Borders & Southern és a Falkland Oil & Gas is érdekelt az olajkitermelésben a térségben.