Vészhelyzet New South Wales-ben

Vészhelyzetet hirdettek New South Wales-ben, Ausztrália legsűrűbben lakott tartományában, ahol a mindent felperzselő tűz már több mint 200 otthont égetett porig – írja a BBC.

A helyzet valószínűleg romlani fog a következő napokban, ugyanis az előrejelzések szerint nagyon magas hőmérséklet és erős széllökések várhatóak. A legrosszabbul a Blue Mountains és Sydney nyugati régiója járt, itt még több olyan tűz ég, amelyet nem tudtak az irányításuk alá vonni. A szakértők szerint 40 éve nem volt ilyen veszélyes a helyzet az országban. New South Wales kormányzója, Barry O’Farrel azt nyilatkozta, hogy a helyzetre való tekintettel kénytelenek lesznek olyan intézkedéseket hozni, mint például a gáz- és áramellátás ideiglenes leállítását, illetve – ha szükséges – kötelező evakuálást elrendelni.

“Felkészültünk a legrosszabbra, de reménykedünk benne, hogy nem lesz szükség ezekre az intézkedésekre” – mondta el.

Eddig egy halálos áldozatról tudni, akivel feltehetőleg szívroham végzett, miközben az otthonát próbálta védeni. Több száz ember háza égett le, akik így otthon nélkül maradtak.

Egy 24 éves tűzoltó, Tim Boxwell elmondta, hogy ő maga is elvesztette házát Winmalee-ben, miközben épp szolgálatban volt.

 70592030 019671305reut“Már az elég sokkoló ha az ember végignézni ahogy más emberek otthona porrá ég, de amikor meg tudtam, hogy a saját házam is lakhatatlanná vált, iszonyúan elkeseredtem” – mondta el Boxwell a BBC Newshour című műsorának.

A szakértők figyelmeztették az embereket, hogy ugyan jelenleg három fő tűz ég a környéken, ezek akár össze is érhetnek a következő napokban, egy ekkora tűz pedig már Sydney-t és az ott élőket is veszélyeztetheti. 

“Fel kell készülni erre az eshetőségre is, egy ilyen óriási tűz valószínűleg betörni Sydney alsó részére” – nyilatkozta a tűzoltóság szóvivője.

Most ugyan pár hűvösebb nap volt NSW területén, az előrejelzések szerint vissza fog térni az elviselhetetlen hőség, így 30 fok fölé is mehet a hőmérséklet, ami nagyon rosszat tenne, az amúgy is tragikus helyzetnek.

Vasárnap reggel már Bell-ben (Blue Mountains) is vészhelyzetet hirdettek és arra kérték a lakosokat, hogy vagy hagyják el a területet vagy keressenek menedéket. A Wilson és az Irvine hegyeken élőket arra utasították, hogy maradjanak otthonukban, ugyanis a tűz elvágta a kivezető utakat. A közeli Bilpin lakóit pedig figyelmeztették, hogyha nem hagyják el házaikat, akkor akár napokig is elszakadhatnak a kölvilágtól, áramellátás nélkül.

Alan Clarke, a rendőrség meghatalmazottja elmondta, hogy nemsokára elrendelnek kötelező evakuálást bizonyos helyeken, mert a jelenlegi helyzet jóval veszélyesebb, mint az elmúlt években.

“Szeretnénk, ha minél több otthont megtudnánk védeni, de ha mégis leégnek, akkor pedig midnent megteszünk, hogy üresek legyenek és a lakóikat biztonságos helyre vigyük” – mondta el Clarke.

Több mint 37 ezer hektárt perzselt fel a táz az államban az elmúlt néhny napban. Szakértők szerint körülbelül 15 tűz van még a tartomány területén, amelyet nem sikerült a tűzoltóság irányítása alá vonni. A tüzek miatti rengeteg hamu és füst pedig elborította Sydney égboltját. 

 70558646 sydneyfires624Az ausztrál katonaság jelenleg azt vizsgálja, lehetséges-e, hogy egy gyakorlat során használt robbanószerek az okai a tűznek. A gyakorlat Lithgow-tól nem messze, szintén a Blue Mountains környékén történt múlt szerdán. A rendőrség elmondta, nem ritka, hogy szándékosan gyújtogatnak és ebből lesznek az ilyen óriási tüzek, állításuk szerint figyelik az olyan embereket, akik korábban már követtek el gyújtogatást.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez