A tüntetés elsődleges célja, hogy megvétózzák azt a gyakorlatot, miszerint a 20 évesek 30%-al kevesebb pénzt kapnak munkájukért, mint a 21 évesek. Szerintük ez az első lépés afelé, hogy minden dolgozó 18 éven felüli ausztrál ugyanannyit kapjon meg abból a pénzből ami neki jár. A jelenlegi szabályozás szerint a 18 évesek 30%-al, a 19 évesek 20%-al, a 20 évesek pedig 10%-al kevesebbet kapnak kézhez munkabérükből, mint a 21 felettiek.
“Ez a rendszer indokolatlanul különbözteti meg ezeket a korcsoportokat, mindenképpen át kell írni az idevonatkozó szabályokat” – mondta el Joe de Bruyn, a tüntetés egyik szervezője.
Egy dolgozó embert nem az alapján kell fizetni, hogy hány éves, hanem hogy milyen munkát végez.
“18 évesen az ember minden más szempontból felnőttnek számít ezt kivéve. Ennek így semmi értelme és reményeink szerint a józan ész győzedelmeskedni fog” – mondta el de Bruyn.
A tüntetők reményei szerint még az év vége előtt bejelenti a kormány a döntését.