Richie Porte kitörne a Tour-győztes árnyékából

Az ausztrál Richie Porte szeretné elhagyni a Team Sky kerékpároscsapatát, mert véleménye szerint így tudna kitörni az idei Tour de France-győztes brit Chris Froome árnyékából – írja az MTI.

 

A 28 éves bringás 2012-ben került a csapathoz és 2015 végéig szóló szerződése van.
“Nem a vízhordó szerep, amire vágyok. Olyan csapatra vágyom, ahol vezető lehetek” – nyilatkozott a cyclingnews című szaklapnak a spanyolországi edzőtábor előtt Porte. Kiemelte: idén megnyerte a Párizs-Nizzát, és három komolyabb viadalon is úgy lett második, hogy segítenie kellett a sorban előtte állókat, főleg Froome-ot.
“Azt hiszem, Chris még nyer egynél több Tourt, és nekem, egy brit csapatban ez nem realitás” – mondta Porte hozzátéve: egy másik klubban erre nagyobb esélye lenne.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez