Rákból és AIDS-ből is meggyógyult

Csontvelő-átültetés gyógyított meg két ausztrál beteget a rákból és az AIDS-ből – hangzott el Sydneyben egy konferencián, amely néhány órával előzte meg a melbourne-i AIDS-világkongresszus megnyitóját.

 

A két beteget a sydneyi St. Vincent kórházban kezelték. Az egyik beteg Hodgkin-limfómában szenvedett, és 2010-ben kapott csontvelő-átültetést. Donorja olyan ember volt, aki genetikai védelemmel rendelkezik a HIV-vel szemben.

A második páciens akut leukémiája gyógyítására kapott csontvelőt 2011-ben, és szintén megszabadult a HIV-től, bár a donornak nem volt semmilyen ismert genetikai immunvédelme. Óvatosságból mindkét betegnél folytatták az antiretrovirális terápiát.

A St. Vincent kórház hematológiai és csontvelő-transzplantációs osztályának igazgatója, Sam Milliken vezette kutatócsoport úgy véli: az őssejtátültetésnek egyre nagyobb szerepe lesz a HIV kezelésében.

„Fontos megjegyezni, hogy ebben a fázisban a kezelés ilyen módja túl veszélyes a csak HIV-fertőzött betegek számára, ám a jövőben ott a lehetőség, hogy a vírus ellen hatásosan használjuk a transzplantációt” – hangsúlyozta Milliken a sydneyi konferencián. A világon eddig egy pácienst gyógyítottak ki csontvelő-átültetéssel a szerzett immunhiányos betegségből, vagyis az AIDS-ből, 2007–2008-ban, Berlinben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez